Az év első kilenc hónapjában 3,8 százalékkal kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is valamivel alacsonyabb volt, mint az előző esztendő azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Életükkel és házasságukkal is elégedettebbek azok az idősebb párok, akik szexuális aktivitása élénk, mint azok, akik ritkán adják át magukat az erotikus örömöknek – állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A fejet érő kisebb ütések hatása összeadódik, ha sorozatosan fordulnak elő, és így még akkor is okozhatnak agysérülést a fiatal sportolóknál, ha agyrázkódást nem kapnak – állítják amerikai kutatók előzetes kutatási adatok alapján.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség éves konferenciáján elhangzott előadás újabb bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy a passzív dohányzás is öl, ezért a füst munkahelyről való kitiltása életeket is menthet.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egy tanulmány szerint az alacsony intelligenciaszinttel rendelkező fiúk esetében nagyobb a valószínűsége a későbbi elhízásnak és az ezzel összefüggő kardiológiai kockázat növekedésének, mint az intelligensebbeknél.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Az iskoláskorú gyerekek egyik leggyakoribb betegsége a heveny középfülgyulladás, amelyet antibiotikummal kezelnek, azonban ezekkel szemben a baktériumok gyakran ellenállóvá válnak, a beteg pedig esetleg túlérzékeny lesz a gyógyszerre, ezért a legjobb megelőzni a betegséget. Egy tanulmány szerint erre a célra rágógumi is alkalmas lehet.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A legtöbb nőnek viszonylag pontos elképzelése van arról, milyen férfira is vágyik, amikor azonban randevúra kerül sor valakivel, ezek az elvárások lecsökkennek – derült ki a Northwestern és Texas A&M Egyetem közös kutatásából.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Kutatások szerint az újszülöttnek előnyösebb, ha születése után várnak néhány percet a köldökzsinór elvágásával, ez ugyanis csökkenti az esélyét annak, hogy később vashiányos vérszegénység alakuljon ki.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Nem csökkent a gyerekek napi üdítőital-fogyasztása az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy ezek árusítása sok amerikai iskola büféjében vagy italautomatáiban tilos – derítette ki egy vizsgálat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Hozzávetőleg minden tizenkettedik fiatal szándékosan tesz kárt magában a kamaszévei alatt, a legtöbben azonban maguktól leszoknak róla – állapította meg egy tanulmány.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1464. | 1465. | 1466. | 1467. | 1468. | 1469. | 1470. | 1471. | 1472. | …következő ›utolsó »






