
Elsőként állítottak elő tüdőrák elleni kezelést segítő első oltóanyagot Kubában, amelyet jelenleg gyógyíthatatlan tüdőrákos betegeken alkalmaznak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A rossz szájhigiéné hatása az agyra is kihat: egy japán kutatás bebizonyította, hogy idős korban a fogak elvesztése növeli a memóriaromlás és az Alzheimer-kór kockázatát.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A boncolás eredménye szerint a petefészektömlő repedéséből következő, hasüreg felé történt elvérzés okozta a 33 éves tárnoki kismama halálát – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Bizonyos tumorok pillanatok alatt képesek kialakulni. Ilyenkor a sejtekben apokaliptikus méretű „robbanás” következik be, ami olyan hatalmas pusztítást végez a DNS-ben, mint több évtizednyi egészségre káros életmód, derítették ki brit kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A tabletták elfelezése könnyen ahhoz vezethet, hogy a beteg nem megfelelő dózist vesz be a gyógyszerből, ami belga kutatók szerint akár komoly következményekkel is járhat. Különösen az olyan szerek veszélyesek, amelyeknél minimális a különbség a gyógyító és a már ártalmas mennyiség között.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A depresszióra való hajlam a genetikai háttértől is függ: egy nagyszabású amerikai tanulmány szerint egy gén hatással van arra, milyen gyorsan hever ki valaki egy súlyos traumát.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A H1N1-fertőzésen átesett emberek szervezete olyan antitesteket termel, amelyek az influenzavírusok széles köre ellen védettséget nyújtanak számukra a későbbiekben, derült ki egy amerikai vizsgálatból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A másodszülött gyerekeknél nagyobb lehet az autizmus kockázata, ha túl korán érkeznek nagyobb testvérük után – vélik amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Az eltunyult életmód egyik negatív következményére világítottak rá amerikai kutatók, amikor megállapították, hogy ritkábban halnak meg bélrendszeri daganat következtében azok, aki rendszeresen, sokat mozognak, mint azok, akik kevésbé aktívak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Heteroszexuálisok és homoszexuálisok, nők és férfiak agya ugyanúgy szabályozza a romantikus szerelem érzését, állapította meg egy brit kutató, aki emellett arra is bizonyítékot talált, hogy a szerelem valóban vak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1536. | 1537. | 1538. | 1539. | 1540. | 1541. | 1542. | 1543. | 1544. | …következő ›utolsó »







