Az E. coli legveszélyesebb törzsével való megfertőződés évekkel később jelentősen növeli a szívproblémák, köztük a szívroham kialakulásának kockázatát kanadai kutatók szerint.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Több mint 45 millió amerikainak, a felnőtt lakosság 20 százalékának volt mentális problémája tavaly, ebből 11 milliónál súlyos betegség jelentkezett – közölték amerikai szakemberek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A diákok többsége a heti 2-3 testnevelés óra mellett legfeljebb egy alkalommal mozog, holott a pedagógusok szerint az iskolákban többre is lenne lehetőségük. A tanárok főképp a pénz és az idő hiányában látják az iskolai egészségnevelés hiányosságait – derül ki a Nestlé felméréséből.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A gerincvelő sérülései bénulást okoznak, közülük a súlyosabbak gyógyíthatatlanok. Amerikai és svájci kutatóknak sikerült majmokon bebizonyítaniuk, hogy a kisebb sérülések maguktól is begyógyulnak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A csontok egészsége szempontjából nem csak az elfogyasztott ételekben lévő kalcium és a D-vitamin fontos. Kanadai kutatók rávilágítottak arra, hogy a gyümölcsökben, zöldségekben gazdag étrend is megóvhatja a csontokat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egy úttörő eljárás során ausztrál szakemberek a vesébe juttatott rádiófrekvenciás hullámok segítségével tudták olyan betegek magas vérnyomását csökkenteni, akiknél a gyógyszeres kezelés hatástalan volt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A rövid láb az Alzheimer-típusú elbutulás (demencia) eddig nem ismert kockázati tényezője lehet, amerikai kutatók ugyanis összefüggést véltek felfedezni a láb hossza és a szellemi képességek között.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A légszennyezés nem csak légzőszervi betegségeket okoz, de növeli a szívrohamok kockázatát, fokozza a koszorúér-betegség és általában az érelmeszesedés kockázatát, derült ki német és amerikai vizsgálatokból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A HIV-fertőzöttek esendőbbek a vesebetegségekkel szemben, részben a kezelésükre alkalmazott gyógyszerek következtében. Jó hír számukra, hogy amerikai kutatók szerint a veseátültetés náluk is biztonságos.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
![]()
Tíz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek – írja a Magyar Kardiológusok Társasága.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1574. | 1575. | 1576. | 1577. | 1578. | 1579. | 1580. | 1581. | 1582. | …következő ›utolsó »






