2025. December 22. hétfő
kövér, gyerekek
A nyolcvanas évekhez képest ma már sokkal több gyerek elhízott, kutatók éppen ezért gondolták, hogy a kövér gyerekek kicsúfolása már a múlté. Tévedtek.
BŐVEBBEN
A mammográfiás vizsgálatok ritkán diagnosztizálnak rákot a negyven év alatti nőknél, ám költségesek, és sok felesleges szorongást okoznak, mert gyakori a tévesen pozitív eredmény – állapították meg amerikai kutatók vizsgálataik során.
BŐVEBBEN
A meddőség kezelésében egyre nagyobb jelentősége van a mélyfagyasztásnak, amellyel ivarsejteket, embriókat és petefészekszövetet tárolnak úgy, hogy hosszú időn keresztül megőrizzék az életképességüket. A klinikai embriológusok Budapesten megrendezett világkongresszusán a témában elért új tudományos eredményeket tekintették át a szakemberek – közölte az MTI-vel Fancsovits Péter, a kongresszus elnöke.
BŐVEBBEN
gyermekkori, tévézés
Kisgyermekkorban jobb kerülni a túl sok tévézést, mivel az hosszú távon passzivitáshoz és túlsúlyhoz vezethet – vélik kanadai tudósok. Főként az első években kell távol tartani a gyerekeket a tévétől.
BŐVEBBEN
A szívbetegek jobban teszik, ha odafigyelnek arra, hogyan kezelik saját agressziójukat: egy kutatás szerint a düh rendszeres elnyomása számukra megháromszorozza a szívroham és a halálozás esélyét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a dühkitörések szabadjára engedése egészséges lenne.
BŐVEBBEN
só, sófogyasztás
A túl sok só fogyasztása egészségtelen, a kisebb mennyiségre való áttérés azonban nem egyszerű: amerikai szakértők szerint az USA lakosainak étrendjében lévő só 77 százalékáért a készen vásárolt élelmiszerek és az éttermi ételek tehetők felelőssé.
BŐVEBBEN
Botox, teniszkönyök
Az arc ráncainak eltüntetésében használatos botulinum toxin, azaz a Botox segíthet a teniszkönyök – állítják kutatók, akik arra is figyelmeztetnek, hogy a szert nagyon óvatosan szabad csak használni és mellékhatásokkal is számolni kell.
BŐVEBBEN
koleszterin, érelmeszesedés, gyulladás
Az immunrendszer is hozzájárul az érfalakon lerakódó plakk kialakulásához.
BŐVEBBEN
Azok a társadalmak, amelyek tagjai elfelejtenek nevetni, elveszítik vitalitásukat és életerejüket – május első vasárnapján ünnepeljük a nevetés világnapját. A nevetés boldoggá, egészségessé tesz, és a fájdalomcsillapító hatással is bír.
BŐVEBBEN
terhesség, rosszullét, hányás
Háromszor gyakrabban jelentkezik súlyos reggeli rosszullét, émelygés, hányás azoknál a terhes nőknél, akiknek az édesanyja is hasonló problémától szenvedett terhessége idején – állapították meg norvég kutatók.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1617.  |  1618.  |  1619.  |  1620.  |  1621.  |  1622.  |  1623.  |  1624.  |  1625.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés