A terhességhez kapcsolódó mítoszok egyikét most egy kutatás is megerősítette, nevezetesen azt, hogy a terhesség valóban feledékenyebbé teszi a nőket.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Rosszul, és keveset alszanak a magyarok – derült ki március 19-én az Alvás Világnapja alkalmából Budapesten rendezett eseményen, ahol „Aludj jól és maradj egészséges!” mottóval a szakemberek a megfelelő alvás fontosságára hívták fel a figyelmet.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A gyógyszerekkel szemben ellenálló tuberkulózis 150 ezer embert ölt meg 2008-ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint. A WHO szakemberei úgy vélik, hogy a nehezen kezelhető fertőzés terjed és sürgős szükség lenne arra, hogy az országok laboratóriumokat állítsanak fel megfékezésére.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A szorongás enyhítésére alkalmas módszerek közül a masszázs ugyan csökkenti a tüneteket, de semmivel sem hatásosabb, mint a relaxáció, ami ráadásul pénzbe sem kerül. A pszichoterápia és az ilyenkor alkalmazott gyógyszerek is ugyanennyire eredményesek – derült ki egy tanulmányból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Az akupunktúra nem veszélytelen beavatkozás: a fertőtlenítetlen akupunktúrás tűkkel bakteriális fertőzéseket, hepatitisz B- és C-vírusokat, sőt esetleg HIV-fertőzést is átvihetnek a a kezelések során – figyelmeztetnek szakértők, akik szerint a probléma világszerte gyakori.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egyre több gyerek válik az internet, a videojátékok és a mobiltelefon rabjává – számukra nyújt kezelést Nagy-Britannia első olyan rehabilitációs intézménye, amelyet kifejezetten a technológiai eszközöktől függő fiatalok számára nyitottak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A ráksejtek toxikus szerekkel való elpusztítása helyett új terápiás megközelítést ajánlanak kutatók: egy olyan molekuláris útvonalat, amely öregedésre és halálra készteti a sejteket.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egyre gyakrabban születnek hármas ikrek – még a lombikbébiket leszámítva is –, akik tízszer nagyobb eséllyel halnak meg, mint az egyedüliként a világra jött újszülöttek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A szívrohamot elszenvedett nők kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg az eseményt követő hónapban, mint a férfiak, mert másmilyen orvosi kezelést kapnak – állapította meg egy francia vizsgálat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A népesség öregedése és a káros szokások miatt hamarosan a rák vezető halálok lehet világszerte – közölték amerikai szakértők. Mindez annak ellenére következhet be, hogy a megelőzés és a kezelés terén is jelentős előrelépések történtek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1663. | 1664. | 1665. | 1666. | 1667. | 1668. | 1669. | 1670. | 1671. | …következő ›utolsó »






