Azok az idős emberek, akik napközben is többnyire álmosak, elalszanak, gyakrabban halnak meg szív- és érbetegségben, mint azok, akik nappal tevékenyek és csak éjszaka térnek nyugovóra.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A kontaktlencse viselése növelheti azoknak a gyermekek az önbizalmát is, akik amúgy negatívan és kritikusan szemlélik saját kinézetüket. Kutatók szerint a kontaktlencsék segítségével a gyermekek több társas és sporttevékenységben vehetnek részt, ezért barátaik is jobban elfogadják őket.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Vasárnap reggeltől 2009 perc a felnőtt alapszintű egyszemélyes újraélesztés hivatalos világrekordja, amelyet a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai karának hallgatói és tanárai állítottak fel – közölte az MTI-vel Bíró Péter, a kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke vasárnap Nyíregyházán.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A hormonális fogamzásgátlást alkalmazó nők egyik legnagyobb félelme beigazolódni látszik: a Texas Egyetem legújabb kutatásai szerint a fogamzásgátló injekció hízásra hajlamosíthat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Down-szindrómás és ép gyerekek játszanak együtt március 21-én a budapesti Vígszínházban a Down-világnap alkalmából, amelyet először rendeznek meg Magyarországon. A kézműves foglalkozások, arcfestés, bohócok, játszóház és zsonglőrök mellett színészek és énekesek szórakoztatják majd a kis vendégeket.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A feszült házasságban élő nőknél nagyobb valószínűséggel alakul ki magas vérnyomás és a szívbetegségek egyéb kockázati tényezője – közölték amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Azok a fiatalok, akik egy kutatás során alkoholreklámokkal együtt néztek filmeket, nagyobb valószínűséggel bontottak fel később maguk is egy sört vagy egy üveg bort. A kanadai és holland kutatók bebizonyították, hogy a médiában történő alkoholábrázolások igenis hatással vannak a fogyasztói magatartásra.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Brit kutatók szerint közönséges enterovírusok – melyek szokásosan náthát, hányást és hasmenést okoznak – válthatják ki a cukorbetegség fiatalkori, egyes típusát.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A kórházi személyzet mobiltelefonjain hemzsegnek a baktériumok, köztük az antibiotikumokra rezisztens MRSA, így a készülékek felelősek lehetnek a kórházban szerzett fertőzésekért – állítja egy tanulmány.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az emberi bőrsejtekből génbevitellel előállított őssejtek rákot okozó hatását előzheti meg amerikai kutatók új eljárása, amelyet a Cell című szakfolyóiratban ismertettek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1770. | 1771. | 1772. | 1773. | 1774. | 1775. | 1776. | 1777. | 1778. | …következő ›utolsó »







