2026. Május 18. hétfő
Az egészségügyi szakemberek előre jelezték: lesz influenzajárvány az idén is, akár világjárvány is kialakulhat. Ezért érveltek a megelőzést segítő oltószer igénybevétele mellett, s még most, a járvány kellős közepén is ajánlják a védőoltást. Uniós programba kapcsolódva nálunk is vizsgálják, hogy mi a megelőző céllal beadott injekciók gyakorlati hozadéka.
BŐVEBBEN
A mogyoróallergia, mely általában légzési problémákat okoz, egy brit kutatás szerint gyermekek esetében gyógyítható lehet. Az eredmények jelentős előrelépést jelenthetnek az immunterápia terén.
BŐVEBBEN
A 75 év fölötti férfiak többsége számára nem kockázatos, ha nem vesznek részt prosztatarákszűrésen – közölték amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
Sikeres a pneumoccocus baktérium okozta megbetegedések ellen indított oltási program, a 2 éves kor alatti gyermekek nagy többsége már megkapta az első oltásokat – mondta el Molnár Kornélia helyettes tiszti főorvos csütörtökön az MTI-nek.
BŐVEBBEN
Adatbázis létrehozását tervezi két szakmai szervezet az érszűkületben szenvedő betegekről, illetve azért, hogy információt gyűjtsenek a rizikócsoportba tartozókról – mondta Kiss István, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
BŐVEBBEN
dbati, terápia, sugárkezelés
A sugárkezelésnek ellenálló rákos sejtek becsapására alkalmas, és azokat önmegsemmisítésre késztető molekulákat állítottak elő francia kutatók – a felfedezés növelheti a daganatos betegségek kezelési hatékonyságát.
BŐVEBBEN
Felgyorsítja egy új gyógyszer a szervezetbe jutott HIV-vírusok mutációs folyamatát, oly mértékben, hogy a rettegett kórokozók abba belepusztulnak. A medicina AIDS-fertőzöttek millióinak adhatja vissza a reményt.
BŐVEBBEN
petesejt, megtermékenyítés
Valószínűleg egy másik nő megtermékenyített petesejtjét ültették be tévedésből egy japán asszonyba tavaly – jelentették be csütörtökön kórházi illetékesek.
BŐVEBBEN
bárányhimlő, oltás
Több éves hazai és nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bárányhimlő elleni tökéletes védelemhez két oltásra van szükség – írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
BŐVEBBEN
Azon betegek körében, akik családjában már előfordult melanoma (pigmentsejtes bőrrák), kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki Parkinson-kór. Lehetséges, hogy a két betegség közt genetikai összefüggés van.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1800.  |  1801.  |  1802.  |  1803.  |  1804.  |  1805.  |  1806.  |  1807.  |  1808.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés