2024. Április 20. szombat
A napi két óránál többet televíziózással vagy számítógépes játékokkal töltő gyerekeknél nagyobb kockázattal jelentkeznek pszichológiai problémák – közölték brit kutatók.

A Bristoli Egyetem munkatársai 1013, tíz-tizenegy éves gyereket vontak be vizsgálatukba. A kutatók minden gyerekkel kitöltettek egy pszichológiai tesztet, ami alapján értékelték pillanatnyi állapotukat, aktivitásukat pedig hét napon át mérték egy derekukra erősített, a mozgást regisztráló eszközzel.

gyerekek, televízió, számítógép, képernyő

A résztvevők saját bevallásuk szerint nulla és öt óra közti időtartamot töltöttek el naponta a képernyő előtt – a házi feladaton kívül – tévézéssel vagy számítógépes játékokkal. A kutatók azt tapasztalták, hogy még a fizikailag aktív gyerekeknél is megnőtt a pszichológiai nehézségek kockázata, ha napi két óránál több időt töltöttek el a képernyő előtt.

A korábbi megállapításokkal ellentétben a mostani, az amerikai Pediatrics című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány azt sugallja, hogy a gyerekek elektronikus eszközök előtt töltött idejét akkor is érdemes korlátozni, ha egyébként tevékenyen töltik a nap fennmaradó részét.


Forrás: MTI
2010. 10. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés