Testünk tükre: az íriszdiagnosztika

Az írisz elváltozásaiból való következtetések rendszere egyáltalán nem új keletű, bár mint annyi mást, ezt is újra fel kellett fedeznie korunknak. Az egyiptomi fáraók sírleletei arra engednek következtetni, hogy már több ezer évvel ezelőtt készítettek írisztérképeket, és Hippokratész is említi a szivárványhártyán keletkező elváltozások jelentőségét.

Talán nem meglepő, hogy a 19. században egy magyar orvos, Péczely Ignác gyermekkori megfigyelésével kezdődött, pontosabban folytatódott az íriszdiagnosztika elterjedése. Péczely észrevette hogy egy fogságában tartott, törött lábú bagoly szemében megjelent egy fekete vonal, amely a madár gyógyulásakor fokozatosan kifehéredett. Később, már orvosként, azt is megállapította, hogy ugyanaz a kór mindig ugyanott hagy jelet a betegek szivárványhártyáján. Az első részletes írisztérképet egy amerikai, Bernard Jensen dolgozta ki 1950-ben.

Szeletek és zónák

Ahogy a test egyéb reflexzónáin (pl. a talpon vagy a fülcimpán), a szem szivárványhártyáján is információk egész sora képeződik le a többi szervről. Ennek alapja az, hogy az íriszben található idegrostok összeköttetésben állnak számtalan agyi és gerincvelői idegsejttel. Az összeköttetéseknek köszönhetően, ha valamilyen elváltozás történik a szervezetben, a szakember az íriszt képező sugárszerű vonalak jellemzőiből erre következtetni tud. Ezek a vonalak igazán csak mikroszkóppal láthatóak, szélességük, a közöttük lévő sávok alakja, deformációik, mind-mind információértékűek lehetnek, csakúgy, mint a különböző foltok, lerakódott pigmentek, valamint a pupilla körüli gyűrű színe és vastagsága.

Bizonyos szervekről mindkét íriszen találhatunk információt, általában pedig a bal oldali írisz a test bal, míg a jobb oldali, a test jobb oldalával áll kapcsolatban. Az írisztérképeken a szivárványhártyát 60 szeletre és hat (mások szerint öt) zónára szokás felosztani. Az előbbiek a test egyes részeihez vagy funkcióihoz rendelhetők, a zónák pedig a következő szervrendszereket reprezentálják, belülről kifelé haladva: 1. gyomor; 2. bélrendszer; 3. vér és nyirokkeringés; 4. belső és külső elválasztású mirigyek; 5. izmok és csontváz; 6. bőr és a kiválasztás szervei. Ahogy már Péczely is feltételezte a fehér jelek gyulladásra, a feketék pedig az adott szerv hibás működésére utalnak.

Mit mutat és mit nem?

Az írisz vizsgálatának előnye, hogy fájdalommentes, viszonylag rövid ideig tart és bármikor megismételhető. Némileg nehezíti a diagnózist, ha a szemnek saját betegsége van, vagy sérült, illetve operált. Az eljárás során nem csak az íriszt, hanem a szem környékét (máj, vese, szív működésére utaló jelek), a szemfehérjét (az érrendszer, a koleszterinszint, a keringési rendszer állapota), a pupilla fényjelenségeit (öröklött tulajdonságok) és alakváltozásait (szerzett tulajdonságok) is megfigyelik.

A speciális lámpával (iridoszkóp vagy réslámpa) végzett vizsgálat során átfogó képet kaphatunk szervezetünk általános állapotáról, arról, hogy milyen betegségekre vagyunk hajlamosak és milyen betegségek, gyulladások zajlottak le testünkben azelőtt. Megtudhatjuk, van-e alulműködésre, túlműködésre, gyulladásra, sérülésre, vérzésre, vérellátási zavarra vagy daganatra utaló jel a szivárványhártyán. Allergiás panaszok esetében is hasznos lehet az ilyen vizsgálat, az orvos által elvégzett tesztek eredményét pontosíthatja.

Az íriszdiagnosztikát kritikusabb szemmel nézők azonban kihangsúlyozzák, hogy a betegségek súlyossága nem állapítható meg egy ilyen feltérképezésből, és akut folyamatok feltárására sem alkalmas. A tapasztalt és lelkiismeretes diagnoszta mindenesetre sosem támaszkodik csupán egy információforrásra, mindig kikérdezi a beteget, figyelembe vesz egyéb orvosi vizsgálatokat, diagnosztikai módszereket is.

Ossza meg:

Kövessen minket: