Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
A korabeli egyház álláspontja szerint a pestis nem volt más, mint Isten büntetése az emberi nem vétkeiért. A rendkívüli helyzet kedvezett a különböző vallási fanatizmusok terjedésének is. A Flagellánsok testvériségének tagjai, hogy Istent kiengeszteljék, derékig levetkőzve járták az utakat, miközben fémvégű korbácsokkal ostorozták magukat. A városról városra járó szekta a folytonos bolyongással maga is hozzájárult a járvány terjedéséhez. Igen gyakori volt még az a nézet is, hogy a járványért a zsidók tehetők felelőssé. Az inkvizíció által kikényszerített vallomások a kutak mérgezéséről több tízezer zsidó életébe került szerte Európában.
A valódi okokat csupán 1894-ben sikerült megtalálni. Egy Hongkongban lezajlott pestis során egy svájci bakteriológus elhullott patkányokból azonosította a bacilust. Ekkor derült fény a patkányok szerepére is; a pestis ugyanis különböző rágcsálók betegsége. Az emberre a patkányokon élősködő bolhák közvetítésével jut el, amelyek a állat pusztulásával új gazda után néznek. Egy-egy ilyen bolhacsípés alkalmával közel 25 ezer bacilus is bekerülhet az ember szervezetébe, ami sokszorosa a megbetegedéshez elegendő kórokozók számának. A pestis ellenszerét 1932-ben fedezték fel, ezek voltak a szulfonamidok, melyeket később az antibiotikumok váltottak fel.
A betegség egyik formája a bubópestis. Nevét a tüneteiről, a hónaljban és az ágyékhajlatokban megjelenő nagy és fájdalmas duzzanatokról kapta. A második forma a szeptikus, melynek során a kórokozók a véráramba kerülnek és különböző vérzéseket okoznak. A vérömlenyek a bőr és a nyálkahártyák alatt sötét színűek, innen a név: Fekete Halál. Bolhacsípés mindkét esetben lehet a fertőzés forrása. A tüdőpestis ezeknél sokkal fertőzőbb (a levegőbe került kórokozók útján, cseppfertőzéssel is terjed) és sokkal veszélyesebb is; a betegség ezen formája néhány napon belül halálhoz vezet.
A nagy középkori pestisjárványon kívül sok más esetben is nagy számban szedte áldozatait a fekete halál. A legismertebbek az i.e. VI. századi athéni pestis, a XIV. európai "nagy halál" és a XIX. században a Kínára, Indiára és Délkelet-Ázsiára kiterjedő járványok. A XX. században már csak elszórtan jelentkezett a betegség; az USA-ban, Dél-Ázsiában és Közép-Afrikában, de nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy feltűnjön egy új, az eddig megismert kórokozóknál ellenállóbb bacilustörzs és újra nagy pestisjárványok törjenek ki.
"Mert ő tudta azt, amit nem tud ez a vidám tömeg, de a könyvekben olvasható, hogy a pestis bacilusa sohasem pusztul el, sem el nem tűnik, mert évtizedeken át szunnyadhat a bútorokban és a fehérneműben, türelmesen várakozik a szobákban, a pincékben, a bőröndökben, a zsebkendőkben és a liliomokban, s hogy eljő tán a nap, amikor a pestis, az emberek szerencsétlenségére és okulására, felébreszti a patkányait, és elküldi őket, hogy egy boldog városban leljék halálukat." (A. Camus)
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
