A szakemberek megfogalmazása szerint a hipnózis olyan társas interakcióként határozható meg, amelyben az egyik személy (a hipnotizált) egy másik személy (a hipnotizőr) szuggesztióira megváltozott érzékeléssel, emlékezettel és akarati cselekvéssel reagál. Klasszikus esetben ez az élmény és a vele társuló viselkedés érzékcsalódással határos szubjektív meggyőződéssel és kényszerrel határos akaratvesztéssel társul
A hipnózis során az együttműködésre hajlandó személy (a legtöbb esetben csak az ilyen emberek hipnotizálhatóak) lemond viselkedése kontrolljáról, és elfogadja a valóság bizonyos fokú torzítását. A hipnotizőr e feltétel előállítására számos módszert alkalmazhat. Például arra kérheti a hipnotizált személyt, hogy fokozatos ellazítás közben minden gondolatát egy kis céltárgyra (például a falon egy rajzszögre) összpontosítsa. Ugyanez az állapot nemcsak relaxációs módszerekkel idézhető elő. A hiperéber hipnotikus transz fokozott feszültséggel és éberséggel jellemezhető, és a transzindukciós eljárás is aktív. Az egyik vizsgálatban például a vizsgálati személyek miközben az erő és az éberség szuggesztióját kapták, és egy laboratóriumban álló kerékpárt hajtottak, ugyanolyan érzékenyek voltak a hipnotikus szuggesztióra, mint a hagyományosan relaxált személyek.
A hipnotikus állapotra a következő változások jellemzők:
A mély hipnózisban lévő személy nem szívesen kezdeményez, inkább megvárja a hipnotizőr utasítását, hogy mit tegyen. Ha a terapeuta arra kéri, minden más hangot a szobában kirekeszt a figyelme köréből. A térben és időben távoli élményeit kifejezetten élvezetesnek találja. Kritika nélkül fogadja el hallucinogén élményeit, vagyis minden további nélkül pl. párbeszédet folytat a szomszéd székbe képzelt emberrel. Ha arra kéri a hipnotizőr, mindent, de legalábbis majdnem mindent elfelejt abból, ami a hipnózis alatt történt, és csak akkor emlékszik rá, ha a terapeuta az előre megbeszélt jellel feloldja emlékeit.
A hipnotizált személyeknél változatos magatartásmódok és élmények idézhetők elő. Befolyásolni lehet mozgáskontrolljukat, gátolni lehet új emléknyomok kialakulását, míg régebbieket fel lehet éleszteni, és a jelen érzékelését is radikálisan meg lehet változtatni.
Sok hipnotizált ember akaratlan mozgásokkal reagál a közvetlen szuggesztiókra. Ha például kinyújtott karral, egymás felé fordított tenyérrel állnak, és a hipnotizőr azt sugallja, hogy a két kéz vonzza egymást, akkor a páciens kezei rövidesen megmozdulnak, és a személy azt érzi, hogy kezeit tőle független külső erők hajtják. A mozgást gátolni is lehet. Ha azt mondják, hogy az egyik karja merev,' mint egy vasrúd, vagy gipszben van, és ugyanakkor azt kérik, hogy hajlítsa be, akkor erre nem lesz képes, vagy a szokásosnál jóval nagyobb erőre lesz ehhez szüksége.
Hipnotikus szuggesztióra néhányan képessé válnak korábbi életük bizonyos eseményeinek, például tizedik születésnapjuknak a felidézésére is. Némelyek ezt az epizódot olyan élénken fel tudják idézni, mintha televízión látnák. ők úgy érzik, mintha jelen lennének, és közvetlenül szemlélnék az eseményeket, de nem érzik, hogy befolyásolni is tudnák őket. Egy másik típusú regresszióban "újraélik" az eseményeket. Leírják, milyen ruhában vannak, végigsimítanak a hajukon, tudják, milyen hosszú, és felismerik régi osztálytársaikat. Olykor a már rég elfelejtett gyermeknyelv is felidéződik a regresszió során. Erre példa az a japán szülőktől származó amerikai fiú, aki egész fiatalon beszélt japánul, de aztán elfelejtette, és hipnózisban újra folyamatosan kezdte beszélni a japán nyelvet.
Bizonyos típusú hallucinációkat hatékonyan fel lehet használni a fájdalomcsillapításban. A legtöbb esetben a hipnózis tökéletesen megszünteti a fájdalmat abban az esetben is, ha a fájdalom forrása súlyos égési seb vagy csonttörés megmarad. A szuggesztió során tehát valaki olyasvalamit nem érzékel, amire egyébként normál körülmények között minden további nélkül képes. A fájdalomcsillapításnak nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy a hipnózis hasznosságát a közérzet javításában elismerjük. Már mindössze 20 százalékos fájdalomcsökkenés is jóval elviselhetőbbé teszi az életet, de a módszer különböző pszichológiai problémák feldolgozására és gyógyulási folyamatok elindítására is alkalmas.
Nem mindenki érzékeny egyformán a hipnotikus eljárásra. A népesség mintegy 5-10 százalékát még képzett hipnotizőrök sem képesek hipnotizálni, a maradék pedig különböző mértékben fogékony.
Úgy gondolhatnánk, hogy a hipnózisra fogékonyabb személyek társas helyzetekben is szuggerálhatóbbak, behódolóbbak. A kutatások szerint azonban ez nem igaz; a behódolás mérésére használt személyiségtesztek eredménye nem ezt mutatja. Ami alapján inkább megjósolható, hogy valaki fogékony-e a hipnózisra az az, hogy az egyénnek gazdag képzelete van-e, szeret-e álmodozni, és képese élénk képzeleti képek alkotására.