Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
A szív a szívburok kettős lemezű tömlőjében, a mellkas bal oldalán, a rekeszizmon fekszik. Felépítését tekintve négyrekeszű izmos tömlő, bal és jobb szívfélből áll. Mindkettőben van egy-egy kevésbé izmos pitvar, amelyet ún. vitorlásbillentyű zár el a vastagabb, izmosabb falú kamrától, ahonnan a félhold alakú billentyűkön át jut a vér a kis, illetve nagy vérkörbe. E billentyűk biztosítják a vér megfelelő irányú áramlását a szívben a pitvarok és a kamrák, a jobb kamra és a tüdőverőér, illetve a bal kamra és a főütőér között.
A két vérkör tulajdonképpen nem más, mint a véredények zárt, az egész szervezetet faágszerűen behálózó rendszere. Vérünk a bal kamrából a fő ütőérbe jut (amely további ágakra oszlik), és ellátja az agy, a tápcsatorna, a vesék és a végtagok szöveteit, majd a gyűjtőerek segítségével visszakerül a szívbe, pontosabban a jobb pitvarba: ez az ún. nagyvérköri keringés. A vér a jobb pitvarból a jobb kamrába, majd a tüdőverőéren keresztül a tüdőbe jut, ahonnan szintén gyűjtőerek segítségével kerül vissza a bal pitvarba: ez alkotja a kisvérköri keringést.
Átmérőjüket, fal- és izomvastagságukat tekintve az érrendszert alkotó erek többfélék: a szív bal kamrájából kilépő főütőér fala nagy mennyiségű rugalmas szövetet tartalmaz, amely kisebb, izmos falú artériákra, majd vékonyabb arteriolákra, végül hajszálerekre oszlik. A hajszálerek a legkisebb lumenű (nyílású) és a legvékonyabb falú véredények, falszerkezetük szervenként más és más. Összfelületük felnőtt szervezetben meghaladja a 6300 m2-t, feladatuk a szövetek és a vér közötti tápanyag- és oxigéntranszport biztosítása. Ezek a hajszálerek falán keresztül a szövetek felé áramlanak, ugyanakkor a széndioxid és az anyagcseretermékek ugyanezen az úton kerülnek a véráramba.
Nem állandó intenzitással működő szervekben (izmok, vesék) a hajszálereknek csak kisebb része van nyitva. A funkció fokozódásakor azonban (pl. fizikai munka végzésekor) a vérszükséglet fokozódásával ezek a zárt hajszálerek is megnyílnak, hogy kielégítsék a szövetek oxigén- és tápanyagigényét.
A hajszálerekből a vér a legkisebb gyűjtőerekbe, az igen vékony és tágulékony venulákba kerül, majd az egyre nagyobb és nagyobb vénás (visszér) rendszeren keresztül visszajut a jobb pitvarba. A vénák fala kevesebb izomrostot tartalmaz, a végtagi gyűjtőerek falában speciális billentyűk segítik az egyirányú (a szív felé haladó) áramlást.
Tehát a nagyvérköri keringés a szívből friss, élénkvörös színű, oxigéndús vért juttat el a szervezet minden szervének szöveteihez, sejtjeihez; innen a kémiai folyamatok végtermékeit szállítja el a kiválasztó szervekhez, a vesékhez; valamint a gyomorbélrendszerből felszívódott anyagokat áramoltatja tovább.
Pumpaműködése révén a szív a jobb pitvarból a jobb kamrába áramló vért a tüdőverőérbe juttatja, amely további ágakra oszlik. A kis vérkör érrendszere hasonlít a nagy vérköréhez, azonban a tüdőverőér és fő ágainak falvastagsága csak mintegy 30%-a a főütőérének, a kis artériák pedig sokkal kevesebb izomrostot tartalmaznak. Itt is a hajszálerek a legkisebb véredények, melyek behálózzák a tüdőt. A tüdőhajszálerek falán keresztül megy végbe a szervezetben felhalmozódott szén-dioxid eltávolítása és a szükséges oxigén felvétele. A belélegzett oxigén a hajszálerek falán át a vér felé áramlik, ahol a vér egyik legfontosabb sejtes alkotóeleméhez, a vörösvértesthez kapcsolódik, és így szállítódik egészen a szövetekig. A "felfrissült", oxigénben gazdag vér hasonlóan a nagy vérkörhöz gyűjtőerek segítségével áramlik vissza a bal pitvarba.
A kis vérkör érrendszere kapcsolja össze tehát a szívet a tüdővel, mely egyedülálló abban a tekintetben, hogy ugyanannyi vért kap, mint a szervezet összes többi szerve együttvéve.
A szívnek mint a vérkeringés központjának tápanyagokkal és oxigénnel történő ellátásáért a koszorúérrendszer felelős. A koszorúerek a fő ütőérből erednek, közvetlenül a félhold alakú billentyű mögött. Bal és jobb koszorúeret különböztetünk meg, a bal koszorúér eredése után azonnal két fő ágra oszlik. Igen kiterjedt hajszálérhálózatot alkotnak, biztosítva a szívizom kellő vérellátását.
Ha egy koszorúérág véráramlása nem megfelelő (pl. érelmeszesedés okozta szűkület, vérrögképződés következtében), az általa ellátott szívizom nem kap elegendő oxigént, súlyos esetben az ér által ellátott szívizomban visszafordíthatatlan elváltozások jönnek létre, az érintett terület elhal: ekkor beszélünk szívizominfarktusról.
Bonyolult felépítésével és szabályozásával az egész vérkeringés, a szív és az érrendszer annak szolgálatában áll, hogy a hajszálereken megfelelő mennyiségű és sebességű vér áramoljék a szövetek, sejtek tápanyag- és oxigénellátásának biztosítására, a szövetek anyagcseréjének fenntartására. Elengedhetetlen tehát a szív folyamatos működése, melynek fenntartásáért a jobb pitvarban található ún. szinuszcsomó, a szív elsőrendű "vezérlő központja" felelős.
Működését talán egy villanytelephez hasonlíthatnánk, mely feltöltődve kisül, és ez a működés az élet kezdetétől a végéig megállás nélkül ismétlődik. Az általa keltett ingerület a szív speciális vezetőrendszerén keresztül végül a kamrákig terjed, létrehozva az izomrostok összehúzódását, melynek eredményeként a kamrákból vér áramlik a főütőérbe, illetve a tüdőverőérbe. Ez a szívciklus első fázisa, az összehúzódás (szisztolé). Ezt követően a kamrai izomrostok elernyednek, megnyílnak a pitvarokat a kamrákkal összekötő vitorlásbillentyűk: vér zúdul a kamrákba ez a ciklus második fázisa, a telődés (diasztolé).
Szívünk percenkénti összehúzódásainak száma a szívfrekvencia. Értéke nyugalmi állapotú, egészséges felnőttben 60-80/perc. Fizikai terhelés növeli a frekvenciát ez kompenzatorikus (ellensúlyozó) és nem kóros jelenség: a szív így alkalmazkodik a fokozott terheléshez. Idegrendszeri hatások (stresszhelyzetek, izgalom) szintén növelik a szívfrekvenciát.
A szívizom összehúzódásakor kialakuló nyomásemelkedés mint tágulási hullám fut végig az ereken, és pulzusként tapintható. Leggyakrabban az alkar verőerét tapintjuk, de tapintható a nyaki ütőér, az alsó végtagi verőerek pulzusa a lágyékhajlatban, a térdhajlatban vagy a lábfejeken is. Ritmusos pumpaműködése révén tehát a szív a vérkeringés "motorja", amely összetett szabályozó mechanizmus segítségével képes a szervezet igényeinek megfelelően alkalmazkodni.
A szívciklus során a főütőérben, a tüdőverőérben és a nagy artériákban a vérnyomás először egy csúcsértékig emelkedik (szisztolés érték), majd egy minimális értékre csökken (diasztolés érték). Legtöbbször a felkaron mérjük az artériás vérnyomást, az ún. Riva-Rocci-féle higanyos vérnyomásmérővel, de mérhető a lábakon is. A vérnyomásértéket egyezményesen szisztolés/diasztolés érték formájában adjuk meg. (pl. 120/80 Hgmm: 120 Hgmm mérhető a szív összehúzódása, 80 Hgmm pedig az elernyedés fázisa alatt).
A nagy vérkörben magasabb a vérnyomás, a tüdőkeringésben alacsonyabb. Értéke nem állandó, számos élettani hatás emeli vagy éppen csökkenti. Pubertás kortól kb. 100-120 Hgmm értékről az 50-es életévek végéig kb. 140-150 Hgmm értékig emelkedik, a nagyon késői öregkorban pedig inkább csökken. Függ a testhelyzettől, a testsúlytól (az átlagosnál nagyobb súlyúak vérnyomása is általában magasabb), értékét külső környezeti hatások (hőmérséklet, páratartalom, légnyomás), illetve érzelmi-hangulati tényezők is jelentősen befolyásolják (pl. a rendelőben mért vérnyomás általában magasabb). Normális jelenség a testi munka hatására kialakuló vérnyomás-emelkedés is.
A rendkívül gyakori szív és érrendszeri megbetegedések kapcsán ezen fentebb vázolt paraméterek eltéréseivel találkozhatunk.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
