A belső tényezők genetikusak, melyeket egyéb, például hormonális faktorok, is befolyásolnak. A külső tényezők között leginkább a vírusokat említi a szakirodalom. A ma ismert mintegy ötvenféle autoimmun betegség két nagy csoportra osztható aszerint, hogy egy szervet, vagy az egész szervezetet támadja meg. Az utóbbi, ún. nevezett szisztémás megbetegedések körébe tartozik a szisztémás lupus erythematosus (SLE).
A nők immunrendszere a hormonális hatások következtében ugyan erősebb, de ugyanezen hormonális hatások miatt gyakoribb körükben az autoimmun megbetegedések előfordulása. A lupusban szenvedő betegek legnagyobb része a nők közül kerül ki. Miután a betegség az egész szervezetre kihat, a tünetek nagyon változatosak lehetnek, leggyakoribb a bőr, ízület, és vérképzőrendszeri érintettség, súlyosabb esetben pedig a vesét is eléri a betegség.
Általában bizonyos időbe telik diagnosztizálása, hiszen a kezdeti általános tüneteket, a lázat, fáradékonyságot és az ízületi fájdalmat nem nehéz egyéb betegségek számlájára írni, ilyenkor vér- és vizeletvizsgálat segíti a pontos diagnózist. Mindamellett a baj néha kezdődhet hirtelen jelentkező idegrendszeri tünetekkel, fejfájással, depresszióval, olykor bénulással.
A pontos kiváltó okokat nem ismerik, de néhány esetben valószínűsíthető bizonyos fertőzések és gyógyszerek közreműködése, és gyaníthatóan az ultraibolya sugárzás és a stresszel terhelt életmód is szerepet játszik kialakulásában. Egyes kutatások szerint az ösztrogén és a prolaktin nevű női nemi hormonok szerepe sem elhanyagolható, ezért is jellemző a lupus megjelenése (vagy a már kialakult betegség fellángolása) fogamzásgátló tabletta szedése után, illetve a terhesség első heteiben, amikor is az ösztrogénszint megemelkedik a szervezetben. A tejtermelő hormon, a prolaktin magas vérszintje esetén, azaz a terhesség és különösen a szoptatás időszaka idején is hajlamos a lupus a fellángolásra.
A betegség megjelenési formája tehát igen változatos, és e változatosságot tovább növeli a passzív és az aktív időszakok váltakozása. A passzív időszakban sokszor egyáltalán nincsenek tünetek, vagy csak nagyon enyhék. Az aktív stádium influenzaszerűen zajlik le, lázzal, fáradtságérzéssel, fejfájással, izom- és ízületi fájdalmakkal, rossz közérzettel, étvágytalansággal, testsúlycsökkenéssel. A bőrt érintő tünetek, a kiütések, általában az arcon jelennek meg, de gyakran az ujjakon, a lábujjakon és a könyökön is találkozhatunk velük. Jellemző az arcon, az orr két oldalán megjelenő bőrpír, mely pillangó alakra emlékeztet. Hasonló, enyhén hámló, hegesedéssel járó kiütések a hajas fejbőrön is előfordulnak foltos kopaszodást okozva.
Az általános kimerültségérzés, az egész szervezetet érinti, csakúgy, mint a vasculitis, azaz a vérerek gyulladása. Ha kis véredényről van szó, akkor apró vérző repedések keletkeznek az érfalon. Ezek a kis repedések okozzák a vörös vagy rózsaszín foltokat a bőrön. Ha nagyobb véredényről van szó, az megduzzadhat, és csomókat okozhat, melyek kitapinthatók, ha a véredény a bőr felszínéhez közel van. Az érfal belső felének gyulladása leszűkítheti az eret, így kevesebb vér tud áthaladni rajta.
Az idegrendszeri tünetek aránylag ritkák, néha előfordulhatnak görcsrohamok, amelyek az epilepsziához hasonlatosak. A központi idegrendszeri érintettségét jelenti az agy vérereinek gyulladása a lupus aktív szakaszában, ez a betegek 10%-ában fordul elő. Rendszerint a betegség korai szakaszában jelentkezik; tipikus tünetei: magas láz, betegségroham, a nyak agyhártyagyulladás-szerű merevsége, valamint lehetséges pszichotikus vagy furcsa viselkedés.
A lupusz tünete lehet az ún. Raynaud-jelenség, mely az erek rendellenes érzékenysége következtében egy vagy több ujj rohamszerű elsápadását és elkékülését jelenti a hideg és/vagy ritkábban az érzelmi stressz hatására. Habár az esetek java részében maradandó elváltozás nélkül szűnik meg ez a reakció, olykor szöveti elhalás és fekély is megjelenhet az ujjon.
Súlyos rohamban az izmok és az ízületek főleg a csukló és a könyökízületek fájdalmasak lehetnek, de nem károsodnak, ez utóbbi tény a rheumatoid arthritistől való megkülönböztetést könnyíti meg.
Az emésztőszervi tünetek közt a máj és a lép megnagyobbodása fordul elő, nyirokcsomó-megnagyobbodás pedig a betegek 40-50%-ában található. Sokkal súlyosabb, ha a szervezet más területeit, szívet, a tüdőt, a veséket támadja meg. Ezek a komplikációk néha maradandó károsodás hátrahagyása nélkül is meggyógyíthatók.
Mint látható a tünetek súlyossága is meglehetősen változatos képet mutat, sokan anélkül élnek együtt az enyhe tünetekkel, hogy tudnának betegségükről, máskor viszont akár halálos kimenetelű is lehet a kór. Az SLE-betegek kezelése a gyulladás csökkentésére, az immunrendszer működésének gátlására irányul, mely szteroidtartalmú gyógyszerek adagolásával történik. Egyes gyógyszerek mellékhatásaiként azonban további betegségek léphetnek fel, ezért az orvos a legkisebb hatásos adag beállítására törekszik.
Mindehhez elengedhetetlen a beteg együttműködése. Az immunrendszert bénító kezelések miatt minden fertőzés nagyobb megpróbáltatást, állapotromlást hozhat a beteg életében. A fellángolások enyhíthetők és ritkíthatók az orvosi utasítások betartásával, kiegyensúlyozott étrenddel és megfelelő, nem túl megterhelő testmozgással, lelki karbantartással. Rendszeresen ellenőrizni kell a vesefunkciót, vizeletet, mert a kór alattomos, néhány hónap alatt tönkreteheti a vesét. Még a tünetmentes, gyógyszert nem szedő betegeknek is 3-6 havonta el kell mennie laborvizsgálatra.