Hazánkban mintegy 8-900 ezer embert érint a csontritkulás, vagyis a teljes lakosság majdnem 10 százalékát; a további veszélyeztetettek köre több, másfél millió főre tehető. A betegek nagy része azonban nem ismeri betegségét, vagy csak keveset tud róla, így megfelelő kezelésben sem részesül. Európában, Japánban és az USA-ban összesen kb. 75 millió ember szenved a betegségben, a diagnosztizált esetek száma a következő 50 évben várhatóan megduplázódik – köszönhetően például az egyre magasabb átlagéletkornak.
A ”lyukacsos csontok” (ez a latin osteoporosis elnevezés jelentése) betegsége kétszer annyi nőt érint, mint férfit: a menopauza után minden negyedik nő szenvedhet e betegségben. A csontritkulás kialakulásának esélyét a genetikai adottságok mellett életmódbeli tényezők – pl. dohányzás, rendszeres alkoholfogyasztás, kevés mozgás – is növelik.
A legnagyobb veszély: csonttörés
A betegség a csonttömeg fogyásával, a csontszerkezet károsodásával, a csontok törékennyé válásával jár, és komoly következményekkel – csonttöréssel – jár. A diagnosztizálatlan esetek nagy számának egyik oka az, hogy a betegség általában tünetmentes, és sokszor csak az első komolyabb törések után derül fény meglétére.
A leggyakoribb csontritkulásos törések a csigolya-, alkar-, csípő- és deréktáji törések, hazánkban ezek közül évente kb. 16 ezer combnyaktörés, 27 ezer csuklótörés és 30 ezer csigolyatörés jelentkezik. E törések minden harmadik, 50 év feletti nőbetegnél előfordulnak, a kor előrehaladtával pedig egyre gyakoribbá válnak: a 80 évesek már 70%-ánál létrejöhetnek.
Az oszteoporózisos törések komoly, többnyire visszafordíthatatlan változásokat okoznak az életminőségben: csökken vagy megszűnik a munkaképesség, a beteg elvesztheti az önellátásra való képességét, tehát élete végéig mindennapos segítségre szorul, és a következmények között akár a halál is szerepelhet. Utóbbi szemléltetésére: a Nemzeti Osteoporosis Alapítvány adatai szerint a csípőtáji törések után fél évvel minden hatodik beteg meghal. A következmények súlyosságát tekintve az sem elhanyagolható, hogy az önállóság elvesztése, a másokra szorultság és az elesettség érzése pszichésen is igen megterhelő a beteg számára.
A leggyakrabban előforduló, csontritkulásból eredő törés a csigolyatörés – ez akár úgy is bekövetkezhet, hogy az érintett nem észleli, és sokszor csak a hát egyre nagyobb fokú görbülete, vagy a testmagasság csökkenése hívja fel a figyelmet a bajra.
A legnagyobb veszélyt az újbóli törések jelentik: egy csigolyatörés után 5-11szer nagyobb a valószínűsége az újabb törések bekövetkezésének, melyek láncreakcióvá sokasodva tartós mozgáskorlátozottságot okozhatnak (hazánkban a mozgássérültek mintegy 30%-a csontritkulás miatt válik tartósan mozgáskorlátozottá).