2024. December 19. csütörtök
Idiopátiás tüdőfibrózis (IPF) -  Szisztémás szklerózissal társuló intersticiális tüdőbetegség (SSc-ILD) -  Reumatoid artritisszel társuló intersticiális tüdőbetegség (RA-ILD) -  Mit tehetünk a tüdőfibrózissal élők segítése érdekében?
Az ünnepek beköszöntével végre kicsit több időnk van családunkkal, barátainkkal és szeretteinkkel foglalkozni. A készülődés és ajándékok beszerzése lefoglalja az egész családot, a főzés és takarítás mellett pedig gyakran még a távolabb élő rokonaink meglátogatására is kell, hogy idő jusson.

Azonban azok számára, akik tüdőbetegséggel küzdenek, ez az időszak nem azt jelenti, hogy gondtalanul koncentrálhatnak a felhőtlen időtöltésre családjuk és barátaik körében. A tüdőfibrózissal (PF-pulmonary fibrosis) élő emberek olyan tüneteket tapasztalnak, amelyek idővel fokozatosan romlanak, gyakran még nyugalmi állapotban is megnehezítve a légzést. Ezért igyekezzünk különösen tekintettel lenni azokra, akik számára fontos, hogy akár a legegyszerűbbnek tűnő feladatokban is segítséget nyújtsunk.

Illusztráció tüdőbetegségek

A Tüdőfibrózis Hónap után most reflektorfénybe helyezzük a tüdőfibrózissal összefüggő három olyan betegséget, melyekre egész évben oda kell figyelnünk:

Idiopátiás tüdőfibrózis (IPF)

Az IPF egy krónikus tüdőbetegség, amely a tüdőben tartós hegesedést okoz, ez pedig légszomjhoz és köhögéshez vezet, mely fokozatosan romlik a betegség előrehaladtával. A betegség kialakulásának oka ismeretlen, ezért „idiopátiásnak” nevezik.3 Míg a tüdőfunkció csökkenése visszafordíthatatlan, a korai, pontos diagnózis és azonnali kezelés lassíthatja a betegség előrehaladását.

Az IPF elsősorban az 50 év feletti korosztályt érinti, legtöbb esetben a férfiakat. A betegség előrehaladásával a beteg egyre inkább segítségre szorulhat akár lépcsőzés során, cipekedés közben vagy hosszabb séták alkalmával. Figyeljünk oda, segítsünk a betegnek és igyekezzünk lehetőség szerint megkönnyíteni az életét.

Szisztémás szklerózissal társuló intersticiális tüdőbetegség (SSc-ILD)

A szkleroderma egy krónikus autoimmun betegség, a kifejezés pedig gyűjtőfogalom: egyes formái a bőrre lokalizálódnak, míg a szisztémás formák a szervezet egészét érintő eltéréseket okoznak.

Ha a betegség a szerveket érinti, szisztémás szklerózisnak nevezzük.6 A bőr és a tüdő hegesedése (keménysége) legyengíti a beteget, így a betegség életveszélyessé válhat.

Az SSc-ILD-vel élőknél nagy a tüdőfibrózis (PF) kialakulásának kockázata.7-9 Ez mozgási és légzési nehézségekhez vezethet, melyet a betegséggel összefüggő egyik vezető haláloknak tartanak.7-9 A betegség főként a 25 és 55 év közötti korosztályt érinti és a nőknél négyszer gyakrabban alakul ki, mint a férfiaknál.

Reumatoid artritisszel társuló intersticiális tüdőbetegség (RA-ILD)

A reumatoid artritisz (RA) egy hosszú lefolyású autoimmun betegség, amely elsősorban az ízületeket érinti, világszerte a lakosság körülbelül 1%-ánál jelentkezik.10 Az intersticiális tüdőbetegséggel összefüggő RA, a tüdőt és a tüdőt körülvevő burkot (a mellhártyát) érinti leggyakrabban.

A betegség során a tüdő érintettségének egyik formája, hogy gyulladás vagy hegesedés keletkezik a tüdő köztes szöveteiben, az úgynevezett interstitiumban, amely RA-ILD-t okoz. Ez azt jelenti, hogy a tüdőben, valamint az oxigént szállító erekben, az oxigént tartalmazó kis légzsákok elhegesednek. A hegesedés összeszűkíti a tüdő légutait és köhögést okoz, ami gyakran az első tünet, megnehezítve az oxigén bejutását a szervezetbe, ami pedig légszomjat okoz.

A betegség előrehaladtával folyamatossá válik a légszomj a napi tevékenységek során is. A betegség kialakulása során a fő kockázati tényezők közé tartozik a dohányzás és az idősebb kor. Az RA-ILD a férfiakat gyakrabban érinti.

Mit tehetünk a tüdőfibrózissal élők segítése érdekében?

Nagyobb tudatosságra van szükség a betegségek és tüneteik ismeretében. Minél korábban észrevesszük az intő jeleket és megszületik a diagnózis, annál hamarabb kaphat a beteg támogatást és dönthet a számára legmegfelelőbb terápiáról, miután egyeztetett orvosával. Fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a kezdeti tüneteket, és azonnal forduljunk orvoshoz!

Antifibrotikus terápiák, oxigénkezelés, köhögéscsillapítók és légzésjavító gyakorlatok segíthetik a beteget az életminőségének és életkilátásának javításában. De a kezelés hatékonyságához elengedhetetlen a beteg és az orvos rendszeres kapcsolata is, amely során az orvos folyamatosan instrukciókkal látja el a beteget az életmódra, a gyógyszeres kezelésre, az elvégzendő gyakorlatokra vonatkozóan.

Az ünnepek alatt figyeljünk oda a betegekre is, segítsünk nekik, akár apró dolgokban is, amikről nem is hinnénk, hogy mekkora könnyebbséget jelenthetnek számukra! Segítsünk vinni csomagjukat, kíméljük őket a hosszas gyaloglástól. Vegyük figyelembe esetleges beállított étrendjüket és azt is, hogy megeshet, hogy több időre van szükségük egyes teendők elvégzéséhez.


Forrás: Action Heller Consulting
2022. 12. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés