2024. December 02. hétfő
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hatósági jogkörénél fogva azonnali vizsgálatot rendelt el a tüdőgyulladásban meghalt nagyecsedi lány ügyében
A sajtóban megjelent információk szerint a 13 éves lány azt követően hunyt el, hogy a háziorvos, majd az orvosi ügyelet is hazaküldte. Tüdőgyulladásban meghalt egy lány
A szülők, akik feljelentést tesznek, elmondták: a lányuk a múlt hétvégén lett beteg, ezért hétfőn háziorvoshoz vitték. A háziorvos influenzaszerű vírus általi fertőzést állapított meg, és otthoni kúrálást ajánlott. Aznap éjszaka a lánynak 39 Celsius-fokos láza lett, ezért a szülők kedd reggel hívták a rendelőt. Azt a tanácsot kapták, hogy láz esetén reggel vigyék vissza a háziorvoshoz. Kedd estére a lány már a hátát és mellkasát fájlalta, ezért a mátészalkai orvosi ügyeletre mentek, de innen is hazaküldték őket. Két óra múlva a lány vért hányt és fájt a szíve, úgyhogy a szülők a gyermeksürgősségire rohantak vele.
A kórházban a szülők elmondása szerint nem akarták elhinni, hogy két órával előtte is látta orvos a gyereket. A lányt ezt követően mentő vitte a nyíregyházi kórházba, ahol az intenzív osztályra került, majd altatásba, de a légzése összeomlott, és szerda reggelre meghalt.
Forrás: MTI
2024. 02. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -