2024. Április 19. péntek
Az új influenza halálozási aránya vélhetően alacsonyabb az előzetesen becsültnél, így az nem halálosabb, mint a szezonális influenza – közölte egy fertőző betegségekkel foglalkozó kutató.

Marc Lipsitch, a Harvard Egyetem kutatója az Egyesült Államok Orvosi Intézetének szervezésében, influenza szakértők részvételével zajló washingtoni találkozón számolt be arról, hogy számításai szerint az új típusú influenza halálozási aránya 0,007 és 0,045 százalék közötti.

Összehasonlításképpen: a szezonális influenza halálozási aránya 0,1 százalék alatt van, a halálesetek száma világszerte évente 250-500 ezer.

Lipsitch a világ minden részéből szerzett be információkat arról, hány ember jelentkezett influenzaszerű tünetekkel (akár igazolódott, akár nem), hány ember került kórházba és hányan haltak meg. Az adatok azt mutatják, hogy a világjárvány igen enyhe – mondta a szakértő. Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet jobb, mint a májusi és az augusztusi volt.

Mivel az enyhébben megbetegedett emberekről sokszor ki sem derül, hogy megfertőződtek a H1N1 vírussal, és az orvosnál jelentkezők mindegyikét sem lehet tesztelni, ezért az információhiány a járványt sok helyütt veszélyesebbnek tüntette fel a reálisnál – véli a kutató.

Kiemelt azonban, hogy míg a szezonális influenza általában az időseket betegíti meg súlyosabban, addig az új vírus a fiatalabb felnőtteket és a gyerekeket támadja inkább, ők azonban nem halnak bele olyan arányban a fertőzésbe, mint az idősek.


Forrás: MTI
2009. 09. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés