2024. December 02. hétfő
Évek óta nincs vérhiány Magyarországon, és a véradók száma sem csökkent – mondta Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója az MTI-nek, reagálva a Népszabadság szombati cikkére, amely szerint vérhiány van, folyamatosan csökken a véradók száma, a várólistákon pedig előrébb kerülhet az, aki magával viszi a szükséges vért.

Az OVSZ főigazgatója elmondta: az elmúlt húsz évben többször volt arra példa, hogy a ritka vércsoportúaknak várniuk kellett egy-két napot, különösen ha nagy vérigényű műtétről van szó. „Viszont manapság már sokkal ritkábban fordul elő, mint négy-öt évvel ezelőtt” – tette hozzá.

Azt a főigazgató is megerősítette, hogy ha valaki mozgósítja családtagjait, ismerőseit, hogy adjanak vért a műtétjéhez, akkor az előre tervezett időpontban megoperálják. Még olyan esetben is, ha esetleg nem csoportazonos vért adtak véradói, mert a vérellátó szolgálat biztosítja neki a szükséges vérmennyiséget.

Az OVSZ célja éppen az, hogy Magyarországon is elterjedjen ez a fajta véradás. A lényeg az, hogy minél több egészséges ember adjon vért, márpedig ha valaki érzelmileg közelebb áll a problémához, nagyobb eséllyel ad vért – mondta Miskovits Eszter.

Szabolcs Zoltán, a Semmelweis Egyetem I. számú Sebészeti Klinikájának szívsebésze az MTI-nek azt mondta, előfordult, hogy nem akut műtéteket el kellett halasztaniuk, mert nem volt annyi vér, amennyivel biztonsággal el kezdték volna a műtétet. Elmondása szerint ez egy hónap alatt a 65-70 műtétből 5-10 alkalommal fordult elő. Arra viszont nem volt példa, hogy egy betegnél a műtét elhalasztása később akut beavatkozást igényelt volna – tette hozzá.

Kiemelte, hogy mostanában nem a ritka vércsoportokból, hanem az A Rh pozitív típusból van hiány. A szívsebész hangsúlyozta: „ez nem új keletű probléma, de fel kell hívni rá a figyelmet, hogy minél többen adjanak vért”.


Forrás: MTI
2011. 02. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -