2024. December 02. hétfő
Áttörő eredményt értek el brit kutatók, amelynek eredményeként a transzplantációra váró betegek majdan saját szerveiket "növeszthetik": emberi vesét hoztak létre őssejtekből – közölte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A mesterséges szerveket laboratóriumban alkották meg emberi magzatvíz és állati magzati sejtek felhasználásával. Hosszuk jelenleg nagyjából fél centiméter, ez nagyjából egy elvetélt magzat veseméretének felel meg. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói remélik, hogy teljes méretű szervvé növekedhetnek, ha emberekbe ültetik be őket. A módszer lehetővé tenné, hogy a páciensek saját veséiket hozzák létre a kilökődés veszélye nélkül.

vese, őssejtek

"Kicsit úgy hangzik, mint egy sci-fi, de nem az" - mondta Jamie Davies, az egyetem kísérleti anatómia professzora.

A kutatócsoport bízik abban, hogy az orvosok képesek lesznek a szülések alkalmával magzatvizet gyűjteni, melyet aztán tárolhatnak arra az esetre, ha a megszületett gyereknek a későbbiekben veseproblémái lennének. Davies úgy véli, hogy a technológia tíz éven belül elérhető lesz a gyakorlatban, néhány sejt fagyasztva tárolása pedig még mindig olcsóbb megoldás lehet, mint valakit éveken át dialízisen tartani.

Az áttörést jelentő technológiát hivatalosan az áprilisi edinburgh-i Tudomány fesztiválja rendezvény részeként mutatják be.


Forrás: MTI
2011. 04. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -