2024. December 03. kedd
A vízbe fulladás veszélyesen csöndes -  Miről ismerhetjük fel, hogy valaki fuldoklik?
Ha víz mellett vagyunk, mindnyájunknak tisztában kell lennünk azzal, hogyan kell figyelnünk a fürdőzőket. A vízbe fulladás megtévesztően csöndes esemény. Az a fröcskölés, drámai sikítozás, kiabálás, amit a filmekben láthatunk, ritka a való életben. De miről ismerhetjük fel, ha valaki fuldoklik?

A kapitány ruhástul ugrott a vízbe, és teljes erővel úszott. Mint volt vízimentős, szemét az áldozaton tartotta, a pár felé nézett, akik lehorgonyzott csónakjuk és a strand között fürödtek.

-Biztos azt hiszi, hogy fulladozol- mondta a férj a feleségének. Sikongatva fröcskölték egymást, de a nyakig érő vízben álltak a homokon.

-Jól vagyunk!- kiabált neki a férfi, hogy leállítsa, de a kapitány csak úszott felé.

-Félre!- kiáltott rá, ahogy áttört közöttük. Nem egész három méterre mögöttük kilenc éves kislányuk fuldokolt. Csak a kapitány karjában, fejét a vízből kiemelve tudott végre kiáltani az édesapjáért.

Honnan tudta a kapitány 15 méterről azt, amit az apa nem vett észre 3-ról? A fuldoklás nem jár feltűnő csapkodással és segítségért kiabálással, ahogy elképzeljük. Amíg a kapitány a karjába nem vette, a kislány egyetlen hangot sem adott ki. A kapitánynak sok éves tapasztalata és szaktudása volt szemben az édesapával, aki a tévéből tanulta, hogy néz ki a vízbe fulladás.

A vízbe fulladás veszélyesen csöndes

Szervezetünk ösztönös reakcióval válaszol a valós vagy érzékelt vízbe fulladásra. Hogy ez mennyire veszélyesen csöndes és láthatatlan jelenség, a számok is mutatják: az USA-ban a vízbe fulladás a második leggyakoribb halálnem (a közúti balesetek után) a 16 évesnél fiatalabb gyermekek körében. Az átlagosan 750 gyermek közül, akik idén vízbe fognak fulladni, körülbelül 375 gyermek 25 méternél közelebb lesz a szüleihez vagy más felnőtthöz. Ezen felnőttek 10%-a végig fogja nézni, amint megfulladnak, nem is sejtve, mi történik. De mi is történik valójában?

Néhány ritka esetet leszámítva, a fuldokló képtelen segítséget hívni. Légzőrendszerünk a légzésre van rendelve, a beszéd csak másodlagos, ráépült funkciója. Ahhoz hogy beszélni tudjunk, először jól kell tudnunk lélegezni.

A fuldokló szája nincs elég ideig a felszín fölött, hogy lélegezni is és kiáltani is tudjon. Csak a ki- és belégzésre képes koncentrálni, mielőtt újra elmerül.

A fuldokló nem tud integetni. Ösztöne kényszeríti, hogy kezét oldalt tartva lefelé nyomja a vizet, ezzel próbálja kiemelni a fejét.

Nem tudja akaratlagosan kontrollálni kézmozdulatait, nem tud a segítségére siető ember vagy mentőeszköz felé nyúlni.

Testét az ösztönös fulladási reakció alatt végig függőlegesen tartja a vízben, de nem feltétlenül tapos a lábával. Ha nem mentik meg, csak mindössze 20-60 másodpercig tud a felszínen küzdeni, mielőtt elmerül.

Mindez nem jelenti azt, hogy aki csapkod és segítségért kiabál, nincs veszélyben! Valószínűleg pánikba esett. A pánikreakció jelei nem mindig mutatkoznak a fulladáskor jelentkező ösztönös reakció előtt, a pánik időtartama általában nem hosszú, és az ösztönös reakciótól eltérően ekkor az áldozatok még tudnak segédkezni saját megmentésükben. Megragadják a mentőövet, a biztosító kötelet vagy más mentőeszközt.

Miről ismerhetjük fel, hogy valaki fuldoklik?

• feje alacsonyan van a vízben, szája épp a víz szintjén van,

• feje hátra van hajtva, szája nyitva,

• szeme üres, üveges, nem tud fókuszálni/ csukva van,

• haja a homlokára vagy szemére simul,

• nem használja a lábait,

• hiperventillál, zihál, kapkodja a levegőt,

• próbál egy irányba úszni, de nem halad előre,

• próbál a hátára feküdni,

• úgy tűnik, mintha egy láthatatlan létrán mászna fel.

És végül, ha hajózás közben egy társunk vízbe esett, de úgy tűnik, jól van, nem szabad ezt biztosra vennünk. Néha pont az a legnyilvánvalóbb jele annak, hogy valaki fuldoklik, hogy nem tűnik úgy, mintha fuldokolna, csak tapossa a vizet, és a hajó felé néz. Hogy győződjünk meg róla? Kiáltsunk oda neki, hogy jól van-e. Ha tud válaszolni, valószínűleg minden rendben. Ha üres tekintettel néz vissza, akkor kevesebb mint 30 másodpercünk van, hogy odaérjünk hozzá.

Kedves szülők! A vízben játszó gyerekek zajosak. Ha csönd lesz, azonnal oda kell mennünk, hogy megtudjuk, miért.


Forrás: bethesda.hu/kisokos
2022. 06. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés