2024. December 22. vasárnap
Nagy-Britanniában igencsak felborzolta a kedélyeket, mikor az ITV reggeli szórakoztató műsorában egy párt mutattak be, akik saját vizeletüket elixírként fogyasztják.

Bex Long és John Dixon két éve vannak együtt és állítják, hogy vizeletük olyan hatással van rájuk, mint egy energiaital, elűzi a depressziójukat, szikrázóbbá teszi a tekintetüket, bőrüket pedig kitisztítja. Mikor élő adásban is felhörpintettek egy pohár vizeletet, már a műsorvezető sem bírt odanézni, a nézők pedig a Twitteren keresztül osztották meg ellenérzéseiket.

A férfi saját bevallása szerint hét éve fogyasztja a vizeletét, párját pedig két évvel ezelőtt vette rá, hogy csatlakozzon hozzá. A lány akkor már hosszú ideje depresszióban szenvedett, és észrevette, hogy ha egy nap nem vette be a gyógyszerét, ám ivott egy pohárral a vizeletéből, ugyanazt a hatást érte el. Azt állítják, az ízét és a szagát meg kell szokni, bár mindkettő nagyban függ attól, hogy előzőleg mit ettek és ittak.

Szakértőket is megkérdeztek minderről, és egyikük, dr. Ranj Singh kifejezetten rossz ötletnek tartja mindezt, azt pedig egyenesen veszélyesnek gondolja, hogy valaki a gyógyszerét orvossal való konzultálás nélkül elhagyja. „A vizelettel a szervezetünkből a felesleges anyagok távoznak, így az akár mérgező melléktermékeket is tartalmazhat. Persze a hólyagban steril állapotban található, ám amikor onnan távozik, kapcsolatba kerülhet különféle baktériumokkal, így ha megisszuk, ezek a baktériumok visszakerülnek a szervezetünkbe” – fejtette ki véleményét a szakember. v

Egy másik orvos, dr. Rob Hicks szintén szkeptikusan vélekedik. Amint arról beszámolt, az idők folyamán az emberek számos jótékony hatást tulajdonítottak a vizeletnek, ám ezek egyikét sem sikerült tudományosan alátámasztani. „A vesék hatékony szűrőként működnek, céljuk, hogy megszabadítsák a szervezetet mindattól, aminek arra nincs szüksége. Így aztán semmi értelme nincs annak, hogy mindezt újra visszajuttassuk magunkba. Ezer más módja van annak, hogy egészségesek maradjunk, például kerüljük a dohányzást, táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, és igyekezzünk kontroll alatt tartani a stresszt” – osztotta meg álláspontját dr. Hicks.


Forrás: Medipress
2014. 01. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés