2024. December 18. szerda
Az elmúlt három évtizedben kétszeresére nőtt az agydaganat leggyakoribb és egyben legagresszívebb változatának túlélési ideje, mutatták ki brit szakemberek.

A glioblastoma multiforme (GBM) az agydaganatos betegségek 17 százalékát teszi ki, és a diagnosztizált betegek kevesebb mint 4 százaléka marad életben a betegség megállapítása után öt évvel. Ugyanakkor ez az arány sokkal kedvezőbb, mint egy nemzedékkel ezelőtt: 30 éve az agydaganatos betegek kevesebb mint egytizede élt hat hónapnál tovább.

agydaganat

A betegek túlélési idejének növekedése egyértelműen a diagnózis és a kezelés javulásának következménye – olvasható a The Daily Telegraph napilap honlapján.

A genetikai markerek úttörő kutatása elősegítheti a kezelés egyéni módjának meghatározását. Roy Rampling, a Glasgow-i Egyetem professzora, aki az adatokat elemezte, a brit napilapnak elmondta, hogy van oka a derűlátásra ezen a területen. „Erősen hiszem, hogy a legjobb lehetőség a továbblépésre az, ha hangsúlyt fektetünk a laboratóriumi kutatásokra és a kisebb innovatív klinikai vizsgálatokra” – közölte.

Nagy-Britanniában évente 420 millió fontot (130 milliárd forint) költenek rákkutatásra. Ennek egy százalékát agydaganatok kutatására, amelyek évente 3400 ember halálát okozzák a szigetországban.


Forrás: MTI
2011. 03. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés