2024. Március 29. péntek
Az alvás mennyisége már kisgyermekkorban is fontos szerepet játszik az egészség szempontjából: egy amerikai tanulmány megállapította, hogy az éjszakánként napi tíz óránál kevesebbet alvó kicsiknek később kétszer nagyobb eséllyel lesznek súlyproblémáik.

A Kalifornia Egyetem és a seattle-i Washington Egyetem kutató közel kétezer, 13 év alatti gyereknél vizsgálták az alvás és a testsúly közti összefüggést. A gyerekek mindannyian részt vettek egy felmérésben 1997-ben, majd öt év elteltével 2002-ben is.

alvás, elhízás

Azok a négy éven aluli gyerekek, akik az első felmérés idején tíz óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, mintegy kétszer nagyobb valószínűséggel voltak túlsúlyosak vagy elhízottak a második felmérés idejére. A nagyobb gyerekeknél ilyen összefüggést nem találtak a két vizsgálat közt, ám azok, akik a második vizsgálat idején kevesebbet aludtak, nagyobb arányban voltak túlsúlyosak.

Mint Janice F. Bell kutató elmondta, a kora gyerekkori alvás időtartama „kritikus” lehet a testsúly későbbi alakulása szempontjából.

Az amerikai Nemzeti Alvási Alapítvány álláspontja szerint az egy és három év közötti kisdedeknek 12-14 órát, a 3-5 év közötti gyerekeknek 11-13 órát, az öt és tíz közöttieknek 10-11 órát kellene naponta aludniuk. A tizenéveseknek 8,5-9,25 óra éjszakai alvást javasolnak.

Bell és munkatársai jelentésükben hangsúlyozzák, hogy bár több, korábbi tanulmány összefüggést talált a túlsúly és elhízás, valamint a kialvatlanság között gyerekeknél és kamaszoknál is, ám a legtöbb ilyen felméréshez egy adott időpontban vették fel az adatokat, ezért azokban az ok-okozati kapcsolat megállapítása nehéz.


Forrás: MTI
2010. 09. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés