A rohamivás szívritmuszavarhoz vezethet
Az alkoholról immár köztudott, hogy nem csak a májat károsítja, de számos más módon is hat a szervezetre, így komoly problémákat okozhat a szív-érrendszerben is. Az American Heart Association nemrégiben lezajlott konferenciáján két fontos tanulmányt is bemutattak a témában.
Az egyik a rohamivás, vagyis a binge drinking jelenségének következményeit vizsgálta. Ez már csak azért is aktuális téma, mert amerikai szervezetek szerint 4-ből 1 felnőtt legalább egyszer rövid idő alatt túl sok alkoholt fogyasztott az elmúlt hónapban, ami maga rohamivás. (Ez nőknél 2 óra alatt 4 vagy több egységnyi alkoholt jelent, férfiaknál 5-öt vagy többet.) Az egérkísérletek eredménye azt mutatja, hogy ha ez gyakran fordul elő, az szívritmuszavart okozhat, akár olyan súlyos formában is, mint a pitvarfibrilláció, ami a stroke rizikóját is növeli. Ennek tudatában az orvosok felhívták a figyelmet, hogy a lehető legtöbb fórumon hangsúlyozni kell a rohamivás veszélyeit.
A másik tanulmányban ösztrogénpótlásban részesülő női nemű patkányoknál indultak ki abból az ismeretből, hogy az ösztrogén véd a szív-érrendszeri betegségek ellen. Azt akarták vizsgálni, mi történik ezzel a védő hatással alkoholfogyasztás mellett. A mesterségesen előállított menopauzát átélő állatok egyik csoportja kapott ösztrogénpótlást, a másik nem, viszont mindkét csoportnak alkoholt adtak 8 héten keresztül. A hormonpótlásban részesülő csoport bizonyos előnyöket mutatott: alacsonyabb szintű volt náluk a testsúlynövekedés és a testzsír szintje, viszont magasabb vérnyomást és csökkentő kardiális funkciókat mértek náluk. Ráadásul az ösztrogénpótlásban részesülő nőstényeknél a szív ejekciós frakciója is csökkenést mutatott (ez bizonyos pumpafunkciót jelent), ami szívelégtelenséghez vezethet. Ezen túl a cirkadián ritmus zavara is mutatkozott, ami szív-érrendszeri rizikófaktor. Ez a kísérlet természetesen további kutatásokat is igényel, az mindenesetre erősen ajánlható, hogy az ösztrogénpótlásban részesülő nők legyenek nagyon óvatosak az alkoholfogyasztással.