2024. Március 29. péntek
Már a tízes éveik elején járó fiúk is a bulimiához fordulnak, ha fogyni akarnak, állítják tanulmányok, amelyek szerint az étkezési zavar mára jóval elterjedtebbé vált a kamaszkor küszöbén álló fiúk, mint a lányok körében.

Bár a bulimiát elsősorban a lányokhoz szokták kötni, egyre több fiatal fiú menekül a betegségbe, hogy elkerülje a testsúlya miatti rosszindulatú piszkálódásokat. Néhányan kifejezetten azért kezdenek az akár halálos kimenetelű önhánytatásba, hogy beleférjenek a divatos csőnadrágokba, mások hashajtókkal próbálják elérni ugyanezt az eredményt.

bulimia

A brit statisztikai hivatal adatai szerint a szigetországban ötezer, 16 éven alatti fiú szenved valamilyen étkezési zavartól. A valódi számok azonban ennél jóval magasabbak lehetnek, mivel nagyon sok eset nem kerül nyilvántartásba.

Egy Tajvanon készített másik tanulmányban, amelynek során 16 ezer gyermek étkezési szokásait vizsgálták, a 10-12 éves fiúk 16 százaléka ismerte el, hogy önhánytatásba kezdett a súlyára vonatkozó rosszindulatú megjegyzések miatt, míg ugyanez az arány a lányok esetében 10 százalék volt. A tanulmány vezetője szerint az érintett gyerekek idejük jelentős részét „ülő tevékenységekkel” töltötték: nagyon sokat tévéztek, interneteztek, vagy játszottak számítógépen.

Az amerikai Betegség-ellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) tanulmányában az iskolás gyerekek négy százaléka vallotta be, hogy hashajtókat szedett az elmúlt hónapban.

Az étkezési rendellenességekkel foglalkozó Beat (Beating Eating Disorders) nevű jótékonysági szervezet szóvivője elmondta, hogy a bulimia jóval elterjedtebb mint az anorexia, de sokkal nehezebb felismerni, mivel az áldozatok súlya nem változik olyan drasztikusan, vagyis jóval stabilabb marad, mint a másik betegség esetében – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A bulimia leggyakrabban a kamaszéveik végén, a húszas évek elején járó fiataloknál alakul ki, különösen ha a súlyvesztésre irányuló többi próbálkozás sikertelennek bizonyul. Az elmúlt években több híresség és közismert személy ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy bulimiától szenved, köztük John Prescott, korábbi brit munkáspárti miniszterelnök-helyettes, aki fiatalként küzdött meg az étkezési zavarral.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés