2024. December 05. csütörtök
Egyetemen tanulmányozzák a közép-olaszországi Campodimiele titkát. A Róma és Nápoly közötti település lakói száz évig élnek stressz nélkül és boldogan.

A plébános Don Rinaldo kilencvenhét éves, a polgármester majdnem kilencvenkilenc. A máshol magasnak tartott életkor teljesen természetesnek számít Campodimielében, ahol nők és férfiak várható életkora kilencvenöt év. A Rómától és Nápolytól is két óra autóútra levő település hatszázharminc lakója közül húszan kilencven felett járnak és a többiek negyven százaléka is megünnepelte már a hetvenedik születésnapját.

Campodimiele azonban egyáltalán nem nevezhető öregnek: a 83 éves Gerardo Zannella fehér színű Vespa motorjával jár ki földjére kapálni. A 85 éves Livia Maria és hasonló korú barátnői délutánonként a templomtéren adnak egymásnak találkozót: hozzák magukkal otthonról a fonott széket és kiülnek az utcára horgolni – adta hírül a Corriere della Sera napilap.

A 18. században járvány, a 19. században haramiák pusztították el Campodimielét. A múlt században a front haladt keresztül rajta, a második világháború után a lakosság egyik fele Kanadába, másik fele Nagy-Britanniába vándorolt ki. A kevés itt maradót és az azóta hazaköltözötteket a római egyetem kutatócsoportja tanulmányozza a hosszú és betegség nélküli élet titkát keresve.

Ezt kutatta Tracey Lawson, a The Daily Telegraph brit napilap tudósítója is, aki Campodimieléről könyvet írt. A vizsgálatok szerint a faluban tiszta a levegő, egészséges és ízletes a táplálkozás és stresszmentes az élet. A titok a helyiek szerint a "mediterrán diéta, vagyis olívaolaj, zöldség és búza. Alig eszünk húst, nem iszunk kávét, semmi vaj és só, sok mozgás és a tyúkokkal kelünk és fekszünk" – mondták el az olasz napilapnak.


Forrás: MTI
2011. 07. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés