2024. December 18. szerda
Pár perccel élete első csókját követően holtan esett össze egy 18 éves lány Nagy-Britanniában. Halálát hirtelen szívhalál okozta, ami évente ötszáz emberéletet követel a szigetországban.

A haláleset még két éve történt, a kivizsgálásáról folyó meghallgatásról a The Daily Telegraph online kiadása tudósított csütörtökön.

hirtelen szívhalál, csók

Jemma Benjamin egy együtt töltött kiruccanás után egyetemi barátja, a 21 éves Daniel Ross lakásában esett össze, a dél-walesi Treforestben. Csak pár percre ugrottak fel, és már indulóban voltak, amikor megcsókolták egymást – idézte fel a történteket Ross –, ám kisvártatva a lány a szófára roskadt, és pár perc leforgása alatt a szeme láttára meghalt. A férfi, aki három hónapja ismerte meg Jemmát, elmondta a rendőrségnek, hogy ez volt az első alkalom, amikor megcsókolta a lányt.

Ross kétségbeesetten hívta fel a lány édesanyját, mert azt gondolta, talán epilepsziája van. Aztán a mentőkért telefonált, és az instrukcióknak megfelelően próbálkozott az újraélesztéssel, amíg a szakszerű segítség megérkezett, de már semmit sem tehetett.

A halottkémi jelentés nem talált betegségre, szervi rendellenességre utaló nyomot, és hirtelen szívhalálként könyvelte el az esetet.

Szülei jellemzése szerint Jemma az egészség mintaképe volt, úszott és hokizott. Apja szégyenlős, félénk teremtésként beszélt róla, és kizárta, hogy egy csókon kívül bármi is történt volna a fiatalok között.

A tragédia arra indította a lány apját, hogy ötezer font (mintegy másfél millió forint) erejéig gyűjtést kezdjen a CRY – Cardiac Risk in the Young elnevezésű jótékonysági alap számára a helyi fiatalok szívproblémákat feltáró szűrővizsgálata céljából.


Forrás: MTI
2011. 02. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés