2024. Április 19. péntek
A leszokás a dohányosok számára olyan kihívás, aminek a legtöbben nem tudnak megfelelni. Az ő számukra jelenthet segítséget egy egyszerű virtuális tett – derült ki egy kanadai kutatásból.

Egy 12 héten át zajló dohányzásról leszoktató program keretében 91 dohányost vizsgált Dr. Benoit Girard, a québeci GRAP Foglalkozáspszichológiai Klinikájának kutatója munkatársaival. A véletlenszerűen két csoportba osztott leszokni vágyók egy része olyan feladatott kapott, amelyben a virtuális valóságban elnyomták számítógép szimulálta cigarettájukat.

dohányzás, leszokás

Kiderült, hogy a csikket elnyomó csoportban jelentősen csökkent a nikotinfüggőség, a résztvevők tovább maradtak füstmentesek és közülük kevesebben maradtak ki a kísérletből. A hat hónapos felülvizsgálatkor a csoport 39 százaléka nem dohányzott, szemben a kontrollcsoport 20 százalékával.

„A résztvevők gyakran kimaradnak a kezelési programokból, azonban ez most nem volt így” – mondta el a tanulmány kapcsán a folyóirat főszerkesztője, Dr. Brenda Wiederhold. „Már várjuk a következő vizsgálat eredményeit, amikor a módszert másokkal, például a nikotintapassszal fogják összehasonlítani” – tette hozzá.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés