2024. Március 29. péntek
Zárt térben nem szabad -  Áprilisig nincs büntetés
A jövő évben számos jogszabályváltozás érinti a dohányzókat. Elsőként január elsejétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani.

Zárt térben nem szabad

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását áprilisban szavazta meg az Országgyűlés. Ennek értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben – így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken –, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.

dohányzás

Fontos változás, hogy nem jelölhető ki dohányzóhely ezután a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben.

Szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál.

Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára – biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be. Ezek mellett a játékkaszinókban is szabad rágyújtani, mégpedig anélkül, hogy dohányzóhelyet jelölnének ki.

Áprilisig nincs büntetés

A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendezvény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására.

A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén.

Jelenleg a vasúti járművek tizenöt százalékán, a száz kilométernél hosszabb távon közlekedő belföldi távolsági vonatokon rá lehet gyújtani. Január elsejével viszont a vasút teljes területén, a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton is tilos lesz rágyújtani.

Annak érdekében, hogy a januári jogszabályváltozásokra felhívják a figyelmet, a korlátozás által érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyeznek el. Ezeken a tiltás mellett feltüntetik annak a honlapnak a címét, illetve azt a telefonszámot is, amelyen a szakemberek a dohányzásról leszokásban nyújtanak segítséget. A telefonszámon azt is jelezni lehet, ha valaki szabályszegést tapasztal.


Forrás: MTI
2011. 12. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés