2024. Október 13. vasárnap
20 év után elenyésző a kockázat -  Minél korábban kezdi, annál rosszabb…

Azok a nők, akik leszoknak a dohányzásról, jelentősen csökkentik a szívbetegségből eredő halálozási kockázatukat az első öt évben, a rákos megbetegedések esélye pedig 20%-kal csökken ez idő alatt – állítja egy tanulmány.


A dohányzásból eredő magasabb halálozási kockázat nagy része csökken a leszokást követően. „A dohányzás még mindig a vezető megelőzhető halálok az Egyesült Államokban. 2000-ben világszerte mintegy 5 millió idő előtti halálesetet lehetett a számlájára írni. Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzései szerint 2030-ra a dohányzás évente 3 millió ember életét követeli majd az iparosodott országokban és 7 millióét a fejlődő világban” – írják a szerzők.

cigaretta, nő, dohányzás

Magyarországon évente mintegy 35 ezren esnek áldozatul e pusztító szenvedélynek. Évente ennyi ember halála lenne elkerülhető, ha nem váltak volna dohányossá tizen-huszonéves korukban. A nők különösen veszélyeztetettek, és ne higgyük, hogy a nők által kedveltebb „light” cigaretták kevésbé ártalmasak.

Hogyan lehetséges ez? A lehetséges magyarázatok közül kiemelendő, hogy mivel a nők gyakrabban szívnak „light" cigarettát (mely ugyanolyan mértékben káros), gyorsabban és mélyebben lélegzik be a cigarettafüstöt azért, hogy a kisebb nikotintartalmú cigarettából is "megfelelő" mennyiségű nikotinhoz jussanak. Így a kátrány és egyéb daganatkeltő anyagok a légutak teljes hosszán akadálytalanul kifejthetik sejtkárosító hatásukat. (Akár még "light" cigarettára rászokó leánygyermekeinket is különösen óvjuk!)

20 év után elenyésző a kockázat

Stacey A. Kenfield, a bostoni Harvard Népegészségügyi Egyetem munkatársa és kollégái összefüggést állapítottak meg a nők esetében a cigarettázás, ill. annak abbahagyása és az okspecifikus halálesetek száma között. A kutatók jelentős – 13%-os – csökkenést találtak a halálozásban a leszokás utáni első 5 évben. A kockázat 20 évvel a dohányzás abbahagyása után csökkent vissza a nemdohányzók szintjére.

„A keringési és agyi érrendszeri halálesetek kockázata legnagyobb részben az első 5 év során csökkent. A légzőszervrendszeri halálesetek számában 18%-os csökkenést figyeltek meg a leszokás utáni 5-10 év során. A tüdőrák halálozási rátája jelentős, 21%-os csökkenést mutatott az első 5 évben, de a kockázat még 30 év múltán is fennáll. A leszokás utáni 20-30 évben 87%-kal esett vissza a tüdőrák halálozási aránya. A többi daganatos megbetegedés kockázata 20 évvel az abbahagyás után csökkent vissza a nemdohányzók szintjére.

Minél korábban kezdi, annál rosszabb…

Jelentős tendenciákat figyeltek meg a légzőszervi betegségből eredő és a dohányzáshoz kapcsolható daganatos halálozás kapcsán azoknál a nőknél, akik fiatalon kezdtek dohányozni. Az adatok szerint a dohányzás növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. A dohányosok esetében a halálesetek 64%-a, a már leszokott betegek esetében 28%-a hozható összefüggésbe a káros szenvedéllyel.

„Minél korábban kezd valaki dohányozni, annál nagyobb a halálozási kockázata, ezért nagyon fontos az iskolai megelőző program. A kockázatok hatékonyabb kommunikációja és a leszokás segítése részévé kell váljon a népegészségügyi programoknak” – vonták le a következtetést a szerzők.

Minden dohányzó ember életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy dönt: abbahagyom. Az elhatározást előbb-utóbb tett is követi, ami gyakran végződik kudarccal. A dohányzók többsége a leszokáshoz elegendőnek tartja az erős akaratot, ez azonban önmagában általában kevés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy annál nagyobb a leszokás esélye, minél több "mankót" használ a páciens.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés