2024. Március 28. csütörtök
Jobban élvezhetjük az edzést, ha nem egyedül, hanem csoportosan vágunk neki – legalábbis ezt sejteti az Oxfordi Egyetem kutatása, amely szerint a közös edzés során több boldogsághormon szabadul fel.

Tapasztalatból is tudható, hogy a csoportosan végzett mozgás könnyebb, mint az egyedül végrehajtott tréning, és ezt most megerősítette egy oxfordi evezősök bevonásával végzett vizsgálat. Emma Cohen vezetésével 12 evezős fájdalomtűrő képességét vizsgálták.

edzés, boldogsághormon

A kísérlet alanyai 45 percig eveztek egy virtuális hajóban egyedül vagy hatos csoportban, ami előtt és után is mérték fájdalomtűrésüket. A „tűrés” mértékét a sportolók karjára rögzített, felfújt vérnyomásmérő elviselési idejével jellemezték. A kutatók szerint minél több endorfin szabadul fel mozgás közben a szervezetben, annál tovább viseli el valaki a fájdalmat, ez esetben a mandzsetta szorítását.

A mozgás mindkét esetben javította a tűrőképességet, ám a csoportos mozgást követően jellemzően jobban állták a fájdalmat, ami azt jelzi, hogy ekkor lényegesen több endorfin szabadult fel szervezetükben.

A kutatók úgy vélik, a közös tevékenység a nagyobb mennyiségű boldogsághormon kibocsátáson keresztül befolyásolja a közösségi összetartozás érzését is. Ezt a jótékony hatást válthatják ki a vallási szertartások, az együttes tánc és a nevetés is – tették hozzá a tanulmányban, amelyet a BBC hírportálja ismertetett.


Forrás: MTI
2009. 09. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés