2024. Március 29. péntek
Az egyre fejlődő kezelési eljárások, valamint az ápolók és orvosok erőfeszítései ellenére a súlyos égési sérüléssel kórházba kerülő betegek hetven százaléka a szövődményként kialakuló fertőzésben hal meg. Egy forradalmian új kötés azonban drámaian csökkentheti a szomorú számokat.

A Tel Aviv-i Egyetemen professzora, Meital Zilberman saját tervezésű rostok felhasználásával alkotta meg az új kötést. A rostokat különböző gyógyszerekkel, például antibiotikummal lehet átitatni, ami gyorsítja a sebgyógyulást. A kötés már két napon belül elpusztítja a fertőzést okozó baktériumokat. Addig védi a sebet, ameddig szükséges, ekkor egyszerűen felszívódik.

égési, sérülés, kötés

Bár az elgondolás egyszerűnek tűnhet, a kivitelezés már korántsem volt az – állítja Zilberman. A kötésnek ugyanis a bőrhöz hasonlóan biztosítania kell a sebváladék eltávozását, ám nem mindegy, hogy milyen sebességgel. Ha ez túl gyorsan történik, kiszáradhat a seb, és a gyógyulás nem lesz tökéletes, ha azonban túl lassan, nő a fertőzés veszélye.

Az új égési kötés a bőrt utánozva működik. Az antibiotikumok helyi alkalmazása még azelőtt elpusztítja a káros baktériumokat, hogy azok a szervezetbe jutván általános fertőzést, vérmérgezést és halált okozhatnának. A kötés baktériumölő és önfelszívódó tulajdonságának köszönhetően nincs szükség napi sebtisztításra és kötözésre.

Zilberman és doktorandusz hallgatója, Jonathan Elsner a sikeres laboratóriumi tesztelések után hamarosan megkezdik az állatkísérleteket.


Forrás: Medipress
2009. 11. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés