2024. December 21. szombat
Egy új kutatás szerint az embernek több alvásra lehet szüksége a hidegebb hónapokban, mint nyáron - írta a The Guardian a Frontiers in Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmányra hivatkozva.

A berlini Szent Hedvig Kórházban alvászavarokkal küzdő pácienseken elvégzett kutatás során megállapították, hogy télen a nyári hónapokhoz képest 30 perccel hosszabb az ember gyors szemmozgásos (REM) alvásszakasza.

Alvásproblémás nő

A REM-szakaszokban fokozottabb az agyműködés, és az ember ilyenkor álmodhat. Egy alvási ciklus nagyjából 90-120 percig tart, ez alatt négy NREM (nyugalmi alvás, vagyis amikor nincs gyors szemmozgás) és egy REM-fázis különíthető el egymástól.

A kutatók szerint ha újabb vizsgálat során ugyanezekre az eredményekre jutnak egészséges alvású embereknél, akkor az lesz az első bizonyíték lenne arra, hogy az emberi szervezetnek évszakonként eltérő alvásigényekhez kell igazodnia, akár úgy, hogy korábban érdemes lefeküdni a hidegebb és sötétebb hónapokban. Arra számítanak, hogy az egészséges vizsgálati alanyokon végzett tesztek akár még nagyobb szezonális igénykülönbségeket is mutathatnak majd.

Dieter Kunz, a tanulmány egyik szerzője azt mondta: a szezonalitás bolygónk minden élőlénye számára meghatározó. Bár az ember télen is ugyanúgy tevékenykedik, mint egész évben, a szervezet működése alulszabályozott ebben az időszakban, és február-március tájára egyfajta kimerültségérzet telpeszik rá. A kutató szerint a társadalmaknak általában az adott évszakhoz kellene igazítani az alvási szokásokat, sőt akár észszerű lehet az iskolák és munkahelyek időbeosztását is módosítani az ember szezonálisan eltérő alvási szükségleteinek megfelelően.


Forrás: MTI
2023. 02. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés