2024. December 18. szerda
Sokan az ajánlottnál többször, akár minden evés után megmossák a fogukat, ez azonban a szakértők szerint súlyosan károsíthatja a fogzománcot és az alatta lévő rétegeket.

Ha evés vagy ivás után fél órával fogat mosunk, azzal többet ártunk fogainknak, mint használunk. Szénsavas üdítők fogyasztása után fogat mosva a savak szinte beleégnek a fogzománcba és az alatta lévő dentin rétegbe. Étkezés után is ajánlott legalább egy órát várni a fogmosással, mert ellenkező esetben saját magunk segítjük elő a fogszuvasodást.

fogmosás

„A fogmosással csak még mélyebbre juttatjuk a savakat a fogzománcban és a dentinrétegben – nyilatkozta Dr. Howard R. Gamble, a brit Általános Fogorvosi Akadémia elnöke. – Különböző vizsgálatok során sikerült bizonyítani, hogy felgyorsíthatja a fogszuvasodást, ha a szénsavas üdítő elfogyasztása utáni fél órában történik a fogmosás. A fogak ugyanis ilyenkor a savas közeg miatt teljesen védtelenek.”

A mostani vizsgálatok során a tudósok emberi dentinmintákat helyeztek el az önkéntesek szájában, majd megvizsgálták az étkezést követő fogmosás hatásait. A szénsavas üdítők fogyasztását követő 20 percben a fogmosás jelentősen károsította a dentint, az evést követő harmincadik és hatvanadik perc közti időben azonban már nem volt olyan jelentős a károsodás mértéke.

„Világosan látszik tehát, hogy érdemes legalább fél órát várni az evés-ivás utáni fogmosással, ezzel ugyanis elkerülhetjük a nemkívánatos következményeket” – tanácsolja Dr. Gamble.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés