2024. December 03. kedd
Három évvel ezelőtt első gyomorgyűrű műtétje után Paul Martin egy apró tetoválást csináltatott, hogy elfedje műtéti hegeit. Egy tavaly decemberben végzett második súlycsökkentő műtét után azonban már nem volt szüksége ilyesmire, hiszen azt már bemetszések nélkül végezték.

„A műtét után az egyetlen dolog, amit éreztem, a torkom szárazsága volt – nyilatkozta Martin. – Semmim nem fájt, hiszen nem voltak bemetszések és sebek rajtam.”

fogyasztó, műtét, vágás, bemetszés

Az 53 éves Paul Martin egyike a Stanford Klinika azon betegeinek, akiket az úgy nevezett „természetes nyílás” nevű műtéti eljárással operáltak. Esetében az egész műtétet a torkán keresztül végezték, így nem volt szükség bemetszésekre.

„A beteg torkán keresztül egy endoszkópszerű eszközt vezettünk le a gyomorig, amelynek végén egy speciális műszer található, amely képes a műtéti eljárás minden lépésének (vágás, varrás) elvégzésére” – nyilatkozta Dr. John Morton, a beavatkozást végző sebész.

A „minimális bemenet” eljárásnak nevezett beavatkozás a lehető legkevésbé invazív. Ahol szükséges, apró vágásokat ejtenek, de ahol ez helyettesíthető más eljárással, ott inkább azt alkalmazzák. Így a műtét kevésbé fájdalmas, és a beteg könnyebben és hamarabb épülhet fel.


Forrás: Medipress
2009. 02. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés