2024. December 03. kedd
A fogyókúra során folyamatos önuralomra van szükség, az ehhez szükséges erőfeszítés azonban agresszív keretet kaphat, és a diétázó ingerlékennyé, másokkal szemben agresszívvé válhat – állapította meg egy amerikai vizsgálat.

A megállapítás alapjául szolgáló vizsgálatban fogyókúrázók és nem diétázók viselkedését hasonlították össze több szituációban. Az egyik kísérletben a résztvevőknek alma vagy csokoládé közül kellett választaniuk. Azok, akik az almát preferálták, csak hogy kitartsanak diétájuk mellett, később nagyobb arányban mutattak érdeklődést erőszakos témájú filmek iránt.

fogyókúra, önkontroll, agresszió

Egy másik tesztben élelmiszerekre vonatkozó ajándékutalvány vagy gyógyfürdői rekreációs szolgáltatás között választhattak. Az ezt követő megkérdezésben az előbbi mellett döntő emberek nagyobb érdeklődést mutattak a dühös arcokat ábrázoló fotók iránt, mint a rémült arcok iránt.

A diétázók választása szintén nagyobb arányban sugallt agressziót egy másik szituációban, ahol dühöt, illetve szomorúságot kiváltó társadalmi üzenettel kapcsolatban kérdezték ki a résztvevők véleményét: a fogyókúrázók közül többen szavaztak arra az előbbire, amely azt az üzenetet tartalmazta, hogy „ha nem növelik a rendőrök képzésére szolgáló ráfordításokat, több bűnöző szökik majd meg a börtönökből”.

Egy egészséges, illetve egy ízletesebb, ám kevésbé egészséges desszert közüli választás során pedig azok, akik az előbbi mellett döntöttek, később nagyobb eséllyel lettek ingerültek egy parancsoló módban eljuttatott reklámüzenet miatt.

„A kutatás megmutatta, hogy az önuralom folyamatos gyakorlása következtében nagyobb valószínűséggel viselkednek az emberek agresszívan mások iránt, és a diétázó emberek ingerlékenyebbek és gyorsabban indulatba jönnek” – véli a kutatást vezető két kutató, David Gal, a chicagói Északnyugati Egyetem, és Wendy Liu, a Kaliforniai Egyetem munkatárs. Mint hozzátették, az emberek viselkedésének megváltoztatására irányuló törekvéseknek a módszerek szélesebb körét kellene magukba foglalniuk, melyek jobb eséllyel mozdítanak elő pozitív viselkedési válaszokat.


Forrás: MTI
2011. 03. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés