2024. December 03. kedd
Két csontvelő-átültetésen átesett betegnél abba lehetett hagyni a HIV-gyógyszerek adását, ugyanis a beavatkozás után úgy tűnt, hogy eltűnt a kórokozó – hangzott el a Nemzetközi AIDS Társaság konferenciáján.

Az egyik beteg már négy hónapja kezelés nélkül élt, és nem tűnt úgy, hogy a vírus visszatért volna a szervezetébe. Mindazonáltal a bostoni Brigham and Women's Kórház munkatársai szerint még túl korai arról beszélni, hogy a beteg gyógyultnak tekinthető, ugyanis a vírus az emberi DNS-en belül olyan raktárakat képez, melyek folyamatosan képesek biztosítani az utánpótlást. A legfontosabb ilyen raktárt a csontvelő elemei adják.

A HIV úgynevezett RNS-vírus, mely képes visszaíródni az emberi DNS-re – ez a hagyományos DNS-RNS irányú átíródással ellentétes folyamat, ezért a kórokozó a retrovírus kategóriába tartozik. Az anti-retrovirális hatású szerek ezt akadályozva tartják kontroll alatt a betegséget, így nem jön létre a végállapot, az AIDS. A szóban forgó két beteg így mintegy 30 évig is elélt, azonban a HIV miatt mindkettőnél nyirokrendszeri rosszindulatú daganat alakult ki, ezért vált szükségessé a csontvelő-átültetés. A beavatkozás hatására eltűnt a vírus a vérből, az egyik betegnél kettő-, a másiknál négyéves utánkövetési idő mellett. Így az anti-retrovirális kezelést idén mindkettőnél felfüggesztették. Az azóta eltelt 7, illetve 15 hétben nem tért vissza a vírus.

A munkacsoport vezetője, Dr. Timothy Henrich azonban hozzáteszi, hogy biztosabbat csak hosszabb utánkövetés mellett lehet majd mondani. Ráadásul további vírusrészecskék az agyszövetben, vagy a gyomor-bélrendszerben is megbújhatnak. Korábban már leírták Timothy Brown esetét, az első ismert a HIV-est, aki meggyógyult. Nála olyan donortól származó csontvelő alkalmaztak, aki rezisztens volt a fertőzéssel szemben. Mindazonáltal a mostani két esetben a csontvelő normális, azaz nem rezisztens donoroktól származott.


Forrás: MTI
2013. 07. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés