2024. Október 11. péntek
Amerikai kutatók szerint az ún. vizeleteltereléssel járó radikális cystectomia (húgyhólyag-eltávolítás) utáni rágógumi-fogyasztás előnyösen hat a beteg állapotának javulására, mivel körülbelül fél nappal meggyorsítja a műtét miatt leállt bélműködés visszatérését.

„Újabban a műtét utáni első naptól kezdve naponta három alkalommal rágógumit adunk a betegeinknek. Ennek köszönhetően ezeknél a pácienseknél gyorsabban visszatér a bélmotilitás. A jelenség valószínűleg a rágás által fokozottan aktivált gyomor-bélrendszeri működés, pontosabban az ún. orogasztrikus- és orokólikus reflexek stimulálásának a következménye.” – mondta Dr. Raj S. Pruthi.

rágógumi húgyhólyag műtét bélműködés

Dr. Pruthi és munkatársai az Észak-Karolina Egyetemen hólyagrák miatt radikális cystectomián átesett betegek két, egyenként 51 fős csoportját vizsgálták. Az egyik csoportba tartozó betegek a műtét után nem kaptak rágógumit, míg a másik csoport tagjai a műtétet követő első naptól kezdve rágóztak.

A kutatók a két csoportot több szempont alapján hasonlították össze. Megfigyelték az operációtól az első bélgázok távozásáig, illetve az első székletürítésig eltelt időt, és vizsgálták a műtét utáni kórházi utókezelés hosszát, valamint a komplikációk előfordulásának gyakoriságát is.

Vizsgálataik szerint a bélgázok távozásának megindulása átlagosan 2,4 nap múlva, az első székletürítés pedig 2,9 nap múlva következett be a rágógumit fogyasztó betegek körében, szemben a kontrollcsoport 2,9 illetve 3,4 napos eredményével. A két csoport között a kórházi tartózkodás szempontjából nem volt különbség.

„A rágógumizásnak – ahogyan azt el is várjuk tőle – nincsenek mellékhatásai. Egyszerű, veszélytelen, olcsó és könnyen elérhető „kezelési mód”, mely valóban jótékony hatással lehet a belek és ezáltal az egész szervezet gyógyulása szempontjából.” – állítja Dr. Pruthi. A kezelés eredményeit bemutató tanulmány az Urology c. folyóirat 2007. decemberi számában jelent meg.


Forrás: Medipress
2008. 01. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés