2024. Október 04. péntek
A rövidebb mint hét hónapos terhesség után született gyermekek majdnem egyharmada valamilyen fogyatékossággal él, amelynek aránya annál nagyobb, minél korábban született meg a csecsemő – áll a neves tudományos lap, a Lancet legújabb számában.

A francia kutatók által végzett vizsgálatot az a tény motiválta, hogy a fejlett országokban a koraszülött gyermekek egyre nagyobb eséllyel maradnak életben a jól felszerelt kórházaknak és jól képzett szaksegítségnek köszönhetően. A szakemberek szerint Európa-szerte 1,1 és 1,6% közé teszik a 33 terhességi hét előtt született csecsemők arányát. A 62 milliós Franciaországban közel tízezer gyermek születik 33 hetes kora előtt.

koraszülött

A francia Nemzeti Egészségügyi Kutatóintézet vizsgálatában közel kétezer olyan gyermek egészségi állapotát mérték fel, akik mind 22-32 hetes terhesség után születtek. A gyermekek állapotát egy 396 fős kontrollcsoport tagjaihoz hasonlították, akik 39-40 hetest terhesség után jöttek a világra. A kutatók ellenőrizték a gyermekek kognitív funkcióit az MPC-skála (az IQ méréséhez hasonló módszer) segítségével, valamint megvizsgálták látásukat, hallásukat és járásukat.

A koraszülöttek körében 5% volt a súlyos, 9% a közepesen súlyos és 25% az enyhe fogyatékosság aránya. Cerebrális parézist (központi idegrendszeri károsodást) a gyermekek 9%-ánál diagnosztizáltak. A kontrollcsoportban ehhez képest sokkal kisebb volt a fogyatékosság aránya: súlyos eset csak 0,3%-ban, enyhe pedig 8%-ban fordult elő.

A kognitív funkciókat illetően a 24-28 hétre született gyermekek körében 13-21% esetében az MPC értéke 70 alatti volt, ehhez képest ugyanez az érték 3% alatt volt az egészséges csoportban, ahol az átlagos MPC érték 106 volt. Speciális egészségügyi ellátásra (pl. fizioterápia, beszédterápia) is nagyobb mértékben volt szükségük a koraszülött gyermekeknek.

A szerzők szerint az adatok azt támasztják alá, hogy koraszülés esetén számolni kell a kognitív és neuromotoros (mozgató idegrendszeri) problémák növekedésével. „Az ehhez hasonló fogyatékosságok megelőzése létfontosságú, mint ahogy az is, hogy fejlesszük a speciális egészségügyi ellátórendszert is” – fogalmaznak a szerzők.


Forrás: Medipress
2008. 03. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés