2024. Október 04. péntek
A magas vérnyomás nem csak a kismama egészségét, de a magzat fejlődését is veszélyezteti. Időben beállított, megfelelő gyógyszeres kezelés, és a várandósság alatt alkalmazott helyes életvitel mellett azonban a kismama és a baba egészségi állapota is jelentősen javítható, a szövődmények kialakulása részben megelőzhető, illetve kialakulásuk ideje és súlyossága befolyásolható.

A magas vérnyomás kezelése – akár a terhesség alatt jelentkezik először, akár már ismert betegség mellett következik be a fogantatás – jelentős szakmai odafigyelést igényel. Dr. Turi Zsuzsanna szülész-nőgyógyász, a Nőgyógyászati Központ problémás terhességek gondozására specializálódott orvosa elmondta, hogy a terhesség alatti magas vérnyomás azért is veszélyes, mert rontja a méhlepény vérellátását. Ezáltal kevesebb oxigén és tápanyag jut a magzathoz, a fejlődése így lemaradhat, a baba alacsonyabb súllyal, vagy oxygénhiányos szervkárosodással születhet. A magas vérnyomás következtében a méhlepény leválása is bekövetkezhet, ami az anyánál erős vérzést, véralvadási zavart okozhat; koraszülés, súlyos esetekben elhalás következhet be.

A magas vérnyomás másik igen súlyos következménye a terhesség 20. hete után kialakuló “terhességi mérgezés”, toxémia, vagy preeclampsia néven is ismert tünetegyüttes. A terhességi mérgezés fokozatosan alakul ki, legfontosabb tünete a terhességi magas vérnyomás és fehérjevizelés, melyhez gyakran nagyfokú szöveti vizenyő is társul. A preeclampsia a kismamák 6-10 százalékánál fordul elő. A betegség kialakulása előtti napokban-hetekben már megjelennek a kezdeti tünetek, melyek észlelésekor haladéktalanul keressük fel kezelőorvosunkat. Állandó fejfájás, látászavarok, homályos látás, fényérzékenység, felső – általában gyomorszáj-tájéki vagy jobboldali - hasi fájdalom és gyors, több mint heti 2-3 kg súlygyarapodás, testszerte jelentkező “ vizesedés” jelezhetik a betegséget.

A kockázatok csökkentése és a súlyos , életveszélyes szövődmények elkerülése érdekében fontos a vérnyomás normalizálása a terhesség alatt – figyelmeztet a Nőgyógyászati Központ orvosa. Bizonyos készítmények biztonságosnak tekinthetők, mások - mint például az angiotenzin-konvertáló enzim (ACE)-gátlók, angiotenzin-receptor-blokkolók (ARB-k) és a renin-inhibitorok - általában kerülendők a terhesség alatt. Korábban már ismert és diagnosztizált magasvérnyomás betegség esetén már a tervezett teherbeesés előtt fel kell keresni a kezelőorvost, hogy ha szükséges, a gyógyszereken időben módosíthassanak. Várandósság alatt kialakult magasvérnyomás esetén a legfontosabb: mielőbb felismerni a betegséget. A rendszeres vérnyomás mérések emelkedő eredménye és a vizeletben fehérjeürítés megjelenése mellett szöveti vizenyő, jelentős hirtelen súlygyarapodás, gyomortáji fájdalom, fejfájás, látászavar - szemtünetek is felhívhatják a figyelmet a betegségre. Ha igazolódik a gyanú, hogy a panaszokat a megemelkedett vérnyomás okozza, egy idejében megkezdett kezeléssel a szövődmények csökkenthetők , kialakulásuk ideje késleltethető, mely a méhen belül fejlődő magzat számára is jelentőséggel bír.

Terhesség alatti magasvérnyomás betegség esetén gyakori orvosi ellenőrzés szükséges a magzat méhen belüli - és az anya állapotának követésére. Az anyánál rendszeres, napi többszöri vérnyomás mérés mellett ( vérnyomásmérő monitor használata lehet szükséges a gyógyszerelés beállításához ) vizelet-, és vérvizsgálatok történnek hetente, vagy ennél sűrűbben is - az állapottól és eredményektől függően. Ultrahang ( a magzat biofizikális profil és méhen belüli keringésének vizsgálata ) és magzati szívhang vizsgálatokkal rendszeresen ellenőrizni kell a magzat méhen belüli állapotát és fejlődését is. A gyógyszeres kezelés egyénre szabott beállításán túl a kezelőorvos az életmódra vonatkozó tanácsokkal is segíti a kismamát. Jelentős túlsúly tovább ronthatja a tüneteket, így magas vérnyomás esetén fontos a helyes – folyadékban, fehérjékben és vitaminokban gazdag, zsír- és fűszerszegény - étrend összeállítása valamint a rendszeres testmozgás – mondja dr. Turi Zsuzsanna. Ezt úgyszintén mindenki részére, egyénre szabottan állítjuk be, hiszen a testsúlytól, panaszoktól, a kismama edzettségétől is függ, hogy milyen gyakorisággal, milyen típusú és intenzitású mozgást javaslunk.

Egyénre szabott, időben észlelt és megkezdett, jól beállított kezelés mellett terhességi magasvérnyomás betegség esetén is a terhesség időtartama meghoszabbítható , enyhébb esetekben a terhesség kiviselhető, a koraszülés gyakorisága csökkenthető. Amennyiben a terhesség előrehaladtával a tünetek súlyosbodása jelentkezne, az anya és a magzat állapotát figyelembe véve szükség lehet a szülés idő előtti, a kiírt időpontnál korábbi beindítására, a terhesség befejezésére. Súlyosabb esetekben, vagy nagyon hirtelen - mind anyai mind magzati - állapotromlás esetén gyors terhesség befejezés - császármetszés válhat indokolttá. Ennek elbírálása minden esetben a kezelő- ellátó orvos feladata. A gyógyszerek szedését a szülés után is folytatni kell, mivel az elváltozások a terhesség után nem azonnal rendeződnek, hanem hetek illetve néhány hónap alatt. A kezelőorvos minden esetben olyan készítményt vagy készítmények kombinációját fogja javasolni, amely(ek) szoptatás alatt is biztonsággal alkalmazható(k). Terhességi magas vérnyomás esetén a tünetek rendszerint a szülés követően néhány héttel rendeződnek, a vérnyomás a normál értékekre visszaáll és a gyógyszeres kezelés elhagyható. Ilyen esetekben azonban fontos a rendszeres utánkövetés és orvosi ellenőrzés, mivel a terhességi magas vérnyomás hajlamosíthat a későbbi években szív- és érrendszeri betegségekre.


Forrás: www.nogyogyaszatikozpont.hu
2014. 07. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés