2024. December 19. csütörtök
Napirendbe épített megelőzés -  Nyakunkon a megfázás
„Semmi komoly, csak egy kicsit megfáztam és náthás is vagyok.” Ki ne mondaná el évente legalább egyszer ezt a mondatot? A megfázás, meghűlés idei évadjában is tegyünk sokat a megelőzésért és ha már „elkaptunk valamit”, legyünk felvértezve olyan tippekkel, amelyek gyorsítják a gyógyulást és könnyebbé teszik a betegséggel töltött napokat.

Szakértők számításai szerint a több mint 200 lehetséges kórokozó okozta megfázásos betegségek nyolcvan százaléka a hideg és nedves időszakra tehető. Az immunrendszer „nagyüzemre” kapcsol, hogy megküzdjön a betolakodó vírusokkal. Sokoldalú immunerősítéssel kell támogatnunk a szervezetet, hiszen a kórokozókkal szembeni mindennapi küzdelemben hónapokig kell helyt állnia.

Megfázás megelőzés tél

Napirendbe épített megelőzés

A megelőzésben továbbra is első helyen szerepelnek a vitaminok, kiemelten az elmaradhatatlan C-vitamin, melynek természetes forrásait igyekezzünk változatosan kombinálni, így könnyebb lesz mindennap elegendőt fogyasztanunk belőlük.

A paprikán, káposztán citrusféléken túl talán kevésbé ismert, hogy az ananász és a paradicsomlé is gazdag az értékes vitaminban, így változatossá tehetjük immunerősítő programunkat. Részesítsük előnyben a hazai zöldségeket, gyümölcsöket; a rövidebb szállítási idő garantálja, hogy ezek elegendő vitamint és nyomelemet tartalmaznak, amíg az asztalunkra kerülnek.

A szabad levegőn való mozgás mint immuntréning minden nap fontos és hasznos, akkor is, ha hűvös, barátságtalan az idő. (Egy banális megfázásnak pedig egyenesen jót tesz egy könnyű, rövid séta, hiszen a jó levegő tágítja a hörgőket és könnyebbé teszi a köhögést.)

Gyógyteákat megelőzésképp is fogyasszunk, ne csak akkor, ha már a tünetek is jelentkeznek. A gyógytea akkor a leghatásosabb, ha a gyógynövény virágából, terméséből (pl. hársfa, csipkebogyó, bodza, borsmenta) frissen készítjük és langyosan, mézzel fogyasztjuk.

Megfázásos időszakban kerüljük a kézfogást és mossunk az átlagosnál sokkal gyakrabban kezet. Köztudott, hogy a telefonokon, ajtókilincseken, számítógépek billentyűzetén sok kórokozó tanyázik, tisztítsuk ezeket rendszeresen.

Echinaceával (bíbor kasvirág), az immunrendszer működését serkentő gógynövénnyel megelőzhetjük a két leggyakoribb vírusos fertőzést, az influenzát és a náthát. A kasvirág természetes antimikrobás és fertőzésgátló: véd a baktériumok, vírusok, gombák és egyéb kórokozó mikrobák ellen. Enyhe, középsúlyos megfázás, légúti fertőzés kiegészítő és megelőző kezelésére alkalmas. A szoba párásítása és gyakori szellőztetése a megelőző intézkedések közé tartozik, habár erre általában csak akkor figyelünk oda, ha már kialakult valamilyen betegség.

Nyakunkon a megfázás

A náthát teljes mértékben megelőzni nem lehet, így számítanunk kell arra, hogy a hideg hónapokban egyszer-kétszer elérhet minket a betegség. Tartsuk be továbbra is a fentiekben leírt, immunerősítésnek is kiváló szabályokat.

Kíméljük magunkat, amennyire csak lehet, igyekezzünk a megszokottnál többet aludni. Az ellazuláshoz és a pihentető alváshoz nagyban hozzájárulhat egy gyógynövényes kádfürdő. Csepegtessünk eukaliptusz-, mentol-, vagy erdeifenyő-olajat 35-38 fokos vízbe és vegyünk egy 10-20 perces lazító, hurutoldó fürdőt. (Láz esetén ne alkalmazzuk!)

És végül: kevesen tudják, hogy egy átvészelt megfázást követően a fogkefét le kell cserélni. Ezerszámra nyüzsögnek rajta a kórokozók, melyek napokig is túlélnek és így fennáll az újrafertőződés veszélye.


Szerző: vital.hu

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés