2024. Október 08. kedd
Sokak élnek abban a tévhitben, hogy a méhnyakrák a fiatal nők betegsége, pedig a British Medical Journal friss beszámolója szerint a halálozások fele a 65 éven felüli korosztályban következik be.

A tanulmány szerzői arra szólítanak fel, hogy emeljék fel a Nagy-Britanniában jelenleg elfogadott méhnyakrák-szűrési korhatást 70 évre, az egészségügyi kampányokkal pedig az idősebb nőket is próbálják célba venni. 2010. és 2012. között átlagosan 449 haláleset történt méhnyakrák következtében a 65 éven felüli korosztályban, és hét a 25 éven aluliak körében. A tanulmány szerint a betegséggel érintett idősebb nők száma valószínűleg tovább fog emelkedni. Ennek ellenére Angliában 2013-ban a nők mindössze 72 százaléka esett át szűrésen az előző öt évben 60-64 éves korára. Ugyanez az arány az 50-54 éves korosztály esetében 82%, az 55-59 éves korosztályban pedig 76%.

A szakértők elmondták, hogy bár a méhnyakrák a 35 éven aluli nők leggyakoribb daganattípusának számít, továbbra is valamennyi korosztályt érinti. A tanulmány vezető szerzője, Dr. Sue Sherman, a Keele Egyetem pszichológusa szerint az adatok arra utalnak, hogy az idősebb nők nem vetik alá magukat szűrésnek a méhnyakrák megelőzése érdekében. Dr. Sherman szerint a fiatal, híres betegek médiaszereplése miatt sokan azt gondolják, hogy a méhnyakrák a fiatal nők betegsége, pedig az új diagnózisok 20 százaléka a 65 éven felüli korosztályból kerül ki. A szakértő úgy véli, hogy meg kell változtatni ezt a téves vélekedést a betegséggel kapcsolatban, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az emlő- és a béldaganatokhoz hasonlóan a méhnyakrák is bármilyen korú nőt sújthat. A méhnyakrák szűrésnek köszönhetően egyébként Angliában körülbelül 4500 életet mentenek meg évente.


Forrás: Medipress
2015. 06. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés