2024. December 18. szerda
Bár Erick Williamson úgy gondolta, hogy szíve joga saját otthonában pucéran mászkálni, egy virginiai bíró mégis elítélte a férfit közszeméremsértésért.

A perbe fogott férfi szerint az nem az ő dolga, ha az utcai járókelők túlságosan is sokat láthatnak a „meztelen valóságról”. Nem így gondolkozott viszont két nő, akik bíróság elé vitték a közszemérmet saját otthonából megsértő férfit.

A bíró a nőknek adott igazat, bár sem börtönbüntetéssel, sem pedig pénzbírsággal nem sújtotta az alperest. Erick Williamson ennek ellenére fellebbez, mivel szerinte fontos elv forog kockán. „Felháborítónak találom, hogy egy ilyen dologért fogtak perbe és találtak bűnösnek – mondta az ítélethirdetést követően. Úgy érzem, mintha akváriumban élnék.”

    

Vallomásában Williamson elmondta, hogy soha nem akarta mutogatni magát a járókelőknek, egyszerűen csak személyes szabadságát gyakorolta, amikor pár órát meztelenül töltött el. Az ügyész szerint ugyanakkor a panorámaablaknál álló férfi akciója arra irányult, hogy magára vonja mások figyelmét.

A korábbi hírekből az is kiderült, hogy a férfi a közszeméremsértést hajnali fél hatkor követte el, amikor feltehetően nincsenek sokan az utcán.


Forrás: MTI
2009. 12. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés