2024. Október 08. kedd
Számtalan olyan dolog történhet egy nővel, amit hiába szégyell, pont a nőgyógyász előtt nem érdemes eltitkolni, hiszen ez az esetleges problémáinak kezelését és a gyógyulását is befolyásolhatja. Egy kaliforniai nőgyógyász összeszedte az öt legfontosabb ilyen titkot.

Myke Triebolt éveken át őrizgette titkát nőgyógyásza előtt, pedig két esetben is kórházba került miatta, de inkább hallgatott, semhogy be kelljen vallania. Az ingatlanügynökként dolgozó 59 éves nő titka az volt, hogy inkontinenciától szenved. Hét éven át napi 15-20 alkalommal látogatta a mellékhelyiséget, és már betéve tudta az összes vendéglátóipari egység lelőhelyét Floridában. A nőgyógyászának azonban sosem említette, hogy mennyit jár vécére, az orvos maga jött rá egy éves felülvizsgálat alkalmával, amikor kiderült, hogy a húgyhólyagja már szinte kiesett a helyéről

nőgyógyász

A nőt nem is a pénz tartotta vissza a tünetek felfedésétől, hisz rendelkezett biztosítással. Évekkel korábban már kezelték ezzel a betegséggel, de semmit sem segített, és úgy gondolta, nem folytatja tovább. Megszokta, hogy sokat járkál ki, ráadásul szégyellte is baját.

Dr. Lissa Rankin kaliforniai nőgyógyász számára nem ismeretlen a történet. A nők annyi problémát hallgatnak el a rendelőjükben, hogy az orvos blogot kezdett írni a témakörben. Szerinte a betegek attól félnek, hogy csalódást okoznak azzal, ha beismerik, nem tökéletesek. Triebold példájából azonban világosan látszik, a titkolózás veszélyes lehet.

Rankin, és szerzőtársa, Dr. Roshini Raj, a New York Egyetem orvosi karának adjunktusa összeállítottak egy ötpontos listát arról, mit nem szabad elhallgatni a nőgyógyászok elől.

Ki a gyermek apja
„Ez egy nagy probléma – mondta Rankin. Eljön valaki a férjével vagy az élettársával, de hallgat arról, hogy esetleg félrelép.” Ilyenkor kétséges lehet az apa személye.
Miért számít?
Számos egészségügyi komplikáció merülhet fel. Ha egy nő Rh-negatív, az apa pedig pozitív, Rh-immun-globulin oltást kell kapnia az anyának, hogy a vércsoport-összeférhetetlenség a későbbi terhességeit ne sodorja veszélybe. A nemzetiségi hovatartozás is számít. Ha például mindkét szülő askenázi zsidó, vagy afro-amerikai, speciális genetikai tanácsadásra lehet szükség a népcsoporton belül előforduló gyakori betegségek kapcsán.

Mennyit iszik
„Legyen őszinte – tanácsolja Raj. Senki sem fog ítélkezni a beteg felett, azért kérdezzük, mert ez befolyásolja az egészségi állapotot.”
Miért számít?
Aki alkoholt fogyaszt, annál megnövekszik a mellrák, és más daganattípusok kialakulásának kockázata. Az orvosok figyelmesebben ellenőrzik azt, akiről tudják, hogy iszik. Ráadásul az alkohol komolyan befolyásolhatja a gyógyszerek hatását is; Raj egyszer felírt egy gyógyszert egy olyan nőnek, aki elhallgatta, hogy iszik, ami csak a komplikációk jelentkezése után derült ki.

A szexuális partnerek száma
Rankin említést tesz egy férjezett betegéről, aki egy év után állt elő vallomásával. Beküldött az orvoshoz egy nőt, hogy szűrje le nemi úton terjedő betegségekre, mert – mint kiderült – az illető harmadikként szokott csatlakozni hozzájuk a hitvesi ágyban. Egy alkalommal egy negyedik embert is bevettek az édes hármasba, és nem védekeztek. Mind megbetegedtek. Ez bizony nem csak egyedi eset.
Miért számít?
Ha valaki monogámiát hazudik, akkor az orvosa valószínűleg nem fogja kérni a nemi úton terjedő betegségek vizsgálatát.

Korábbi abortuszok
„Az abortuszon átesettek, sokszor félnek elismerni, ha tudják, hogy az orvosuk ellenzi ezt a beavatkozást, vagy nem tudják, miként vélekedik róla” – magyarázta Rankin. Bár az aggodalom érthető, orvosilag fontos erről tájékoztatni a nőgyógyászt.
Miért számít?
Ha valaki terméketlen, akkor két okból is fontos az előéletének ismerete. Ha valakinek volt abortusza, akkor egyszer már képes volt megfoganni, a „rendszer” tehát működik. A másik, hogy az abortusz után fellépő fertőzések, vagy egy esetlegesen visszamaradt szövetdarabok is kiválthatják a meddőséget, a többszöri abortusz pedig a vetélés és koraszülés magasabb kockázatát vonhatja maga után. Végezetül, akinek műteni kell a méhszáját vagy a méhét, ott a korábbi abortusz által okozott sérült szövet komplikáltabbá teheti a beavatkozást.

Kialvó nemi vágy
Karen Taylor-Good, egy Grammy-díjra jelölt énekes gyakran tűnődik azon, miért nem kívánja úgy az intim együttlétet, mint korábban. „Még most is kínosan érzem magam, ha az orvosomnak erről kell beszélnem – ismerte el. Úgy vélem, nekünk, nőknek nyitottabbnak kell lennünk. Nem kell belepirulni abba a kérdésbe, hogy miért nem vagyunk már a régi tüzes kancák?”
Miért számít?
A csökkenő libidó hormonális problémákra utalhat, például pajzsmirigy-betegségre, vagy depresszióra, és ezek mindegyikét kezelni kell, mondta Raj.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés