2024. December 18. szerda
Szex közben a nők többnyire a partner manipulálása miatt hangosak, és kevésbé azért, mert valóban elérték az orgazmust, derült ki egy brit tanulmányból.

A Central Lancashire Egyetem kutatói 71 huszonkét év körüli nővel töltettek ki a szexuális viselkedésükkel kapcsolatos kérdőívet. A kérdések részletesen kitértek arra, hogyan érik el az orgazmust, illetve hogy mikor a leghangosabbak a szexuális együttlétek során. A legtöbben meglepő módon azt állították, hogy habár az orgazmust már az előjáték során elérik, a leghangosabbak mégis akkor szoktak lenni, amikor éppen a partnerük jut el a csúcsra.

orgazmus

A tudósok ezt az eredményt azzal magyarázzák, hogy a nők nem a saját orgazmusukat fejezik ki a hangosságukkal, hanem így akarják a férfiak viselkedését a saját javukra manipulálni. Egy másik magyarázat szerint a nők megpróbálnak megfelelni egy amolyan idealizált szexuális forgatókönyvnek, amivel úgy gondolják, a partnerüket is segítik.

„A nők úgy tűnik, nem azért hangosak szex közben, hogy kifejezzék az orgazmusukat, hanem sokkal inkább azért, hogy segítsék a férfiakét. Talán ezek a hangok egy idealizált szexuális jelenet részei, amiről úgy gondolják, hogy a férfiaknak szükségük van rá” – magyarázta Dr. John Grohol, a Psych Central oldal alapítója.


Forrás: Medipress
2011. 08. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés