2024. December 02. hétfő
A magyar háziorvosok többsége használt már pácienseinél placebót – derült ki az első, magyarországi placebohasználatot felmérő tanulmányból, amelynek eredményeit a Magyar Pszichiátriai Társaság Sopronban megrendezett XVI. Vándorgyűlésén ismertetik.

Az országos reprezentatív háziorvosi mintán készült kérdőíves vizsgált alapján a válaszadók 83 százaléka már használt legalább egyszer placebót, 78 százalékuk pedig az elmúlt év során. A megkérdezettek 93 százaléka bizonyos körülmények között hatásosnak is tartja annak alkalmazását.

placebo

Leggyakrabban, az esetek 77 százalékában különböző vitaminokat alkalmaznak placebóként, a legjellemzőbb kezelt gond pedig a nyugtalanság, szorongásos panaszok (70 százalék), illetve az alvászavarok (57 százalék). A placebo alkalmazását a válaszadók 98 százaléka etikusnak tartja, és csupán 2 százalékuk véli azt tiltandónak. A megkérdezettek 87 százaléka több információt igényelne a placebo használatát illetően.

„Az eredmények alapján az orvosi placebo alkalmazása létező gyakorlat Magyarországon” – emeli ki a konferencia szervezőinek közleménye. Ezért a használattal kapcsolatos dilemmákban nagy segítséget jelentene, ha e témával fokozottabban foglalkoznának a hazai szakmai tanácskozásokon.


Forrás: MTI
2011. 01. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -