2024. December 02. hétfő
Egy amerikai felmérés adatai szerint az orvosok jelentős hányada kockázatosabb kezelést választana magának, mint betegének.

A Duke Egyetem kutatói 700 amerikai háziorvost kérdeztek meg arról, hogy két feltételezett helyzetben milyen kezelést választanának maguknak, illetve mit ajánlanának pácienseiknek.

orvosok

Az egyik helyzet egy hipotetikus bélrák volt, amelynél kétféle operáció között kellett dönteni. Az egyik műtét kockázatosabb, nagyobb halálozási aránnyal, a másik után azonban több kellemetlenséggel kell együtt élnie a betegnek, így vastagbélsipollyal és krónikus hasmenéssel.

Az orvosok 38 százaléka saját maga számára a kockázatosabb műtétet választotta volna, míg pácienseinek csak az orvosok 25 százaléka ajánlotta volna ugyanezt.

A másik elképzelt szituáció egy influenza volt. Az orvosok 63 százaléka magát nem kezeltette volna, ám a betegeknek csupán 49 százalékuk ajánlotta volna ugyanezt. Ennél a forgatókönyvnél a másik választási lehetőség egy olyan kezelés volt, amely tartós bénulást okozhat szövődményes esetben.

A tanulmány az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban jelent meg.


Forrás: MTI
2011. 04. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -