2024. December 02. hétfő

Európában elsők vagyunk ezen daganat gyakoriságát tekintve

A legtöbb szájüregi daganat súlyossá válása megelőzhető évenkénti szűréssel
1 . oldal

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Európában az első, a világon pedig a harmadik Magyarország lakosságarányosan a szájüregi daganatok gyakoriságát tekintve, azonban a legtöbb szájüregi daganatos betegség súlyossá válása megelőzhető évenkénti szűréssel, amely az állami fogászati rendelőkben díjmentes.


Magyarországon évente mintegy 1500-an halnak meg a betegség következtében, melynek hátterében a dohányzáson és az alkoholizmuson túl a humán papilloma vírus (HPV) is állhat.

Szájüregi daganat

Mensch Károly, a SE Fogorvostudományi Kar orális diagnosztikai tanszékének egyetemi tanársegédje szerint a szájüregi daganatok (az ajak, a szájüreg és a garat rosszindulatú elváltozásai) száma valamelyest csökkenő tendenciát mutat: míg 2005-ben 3400, 2018-ban 3200 megbetegedést regisztráltak Magyarországon, de a helyzet súlyosságát jelzi, hogy az évenkénti körülbelül 1500 halálos áldozat több mint a duplája a közlekedési balesetben elhunytak számának.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

2020. December 15.-ig FÉLÁRON tudsz hozzájutni!

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A szájüregi daganatos megbetegedések száma nem mérséklődik olyan ütemben, mint ahogy a dohányzás és az alkoholfogyasztás - mondja a szakorvos, aminek oka a HPV. Mind a férfiaknál, mind a nőknél már 40 éves kor előtt is előfordul a betegség, ezért is különösen fontos, hogy a fiúknál is bevezetik a HPV elleni védőoltást, ami pozitív hozadékkal járhat a szájüregi daganatok területén.

A legtöbb szájüregi daganatos betegség súlyossá válása megelőzhető évenkénti szűréssel, amely az állami fogászati rendelőkben díjmentes, és minden új páciensnél, illetve az évenkénti vizsgálatok esetén is elvégzi a szakember. Hagyományos fogorvosi vizsgálatnál mindig ellenőrzik az ajkakat, a szájüreg és szájgarat nyálkahártyáját.

Megnézem a Légkeveréses Halogén Főzőkészüléket FÉLÁRON>>

A szűrés miatt azoknak is érdemes évente elmenniük fogorvoshoz, akiknek már nincs saját foguk és protézist hordanak, ugyanis a daganat nem a fogakat, hanem a nyálkahártyát támadja meg. A rákos elburjánzás a csontban, az erekben, valamint a nyaki nyirokcsomóban is feltűnhet. Áttét esetén az ötéves túlélés esélye 25-40 százalék, míg a kis kiterjedésű, áttét nélküli daganatoknál 75-80 százalék. Éppen ezért egyetlen év is nagy jelentőséggel bír a szájüregi daganatok felismerésekor.

A szakember hozzátette: a szájüregi daganatokkal kapcsolatban az az egyik legnagyobb probléma, hogy a rizikócsoportba tartozó betegek zöme az orvoshoz nem járó, 60 év feletti, rosszabb szociális helyzetben lévő, dohányzó és alkoholt fogyasztó férfiak közül kerül ki. Kitért arra is, hogy egyre több fiatalabb, káros szenvedélyektől mentes jó szociális helyzetű és szájhigiéniájú betegnél is előfordul a szájüregi daganat, az ő esetükben a HPV-fertőzés a vezető kóroki tényező.


Forrás: MTI
2020. 12. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -