A daganatos megbetegedések - és ezen belül a tüdőt érintő esetek - Európában és így Magyarországon is vezető haláloknak számítanak. Az előrehaladott stádiumban lévők nagy száma indokolja a hazai hospice-palliatív ellátás kapacitásának további bővítését, a területi egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a szakmai információáramlás és a társadalmi szemléletformálás erősítését.
A 2025. szeptember 1. és 2028. augusztus 31. között megvalósuló projekt nem előzmény nélküli. Az OKPI falain belül már 2007-ben létrejött a Polcz Alaine Hospice-Palliatív Osztály, amely azóta is elhivatottan gondoskodik a végstádiumú daganatos betegekről. 2021-től a "Fájdalom Ambulancia" révén az invazív fájdalomcsillapítás szintén elérhetővé vált. Mostani újdonság a palliatív járóbeteg-szakrendelés elindítása, amely a fájdalomcsillapításra, a meglévő tünetek enyhítésére, a pszichés támogatásra és a betegek, illetve családtagjaik tájékoztatására helyezi a hangsúlyt. Ez az integrált modell nemcsak a tüdődaganatban szenvedők, hanem más rosszindulatú betegségek palliatív ellátását is magában foglalja.
A fejlesztés során mobil munkacsoport alakul, amely a betegek igényeinek felmérésében és az ellátás megtervezésében nyújt segítséget. Az aktív palliatív ágyak kialakítása biztosítja a betegek megfigyelését és kezelését, valamint támogatja a hozzátartozók felkészülését az otthoni ápolásra. Belső képzések és szakmai találkozók keretében kerülnek bemutatásra a kialakított jó gyakorlatok egészségügyi és szociális szakembereknek. Emellett a betegeket és hozzátartozóikat, illetve a társadalom szélesebb körét megszólító információs napok és kiadványok is hozzájárulnak az életvégi ellátással összefüggő szemléletváltáshoz.
A projekt a Svájci Alap támogatásával és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával valósul meg.

A projekt a Svájci Alap támogatásával és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával valósul meg.Forrás: MTI
2025. 12. 01.