A legújabb generációs „okos” fülhallgató nemcsak a kedvenc zenéinket tárolja a beépített memóriájának köszönhetően, hanem lépésszámlálóként és aktivitásmérőként is működik, ráadásul telefonhívások lebonyolítására is alkalmas.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az 5:2 diéta állítólag nemcsak a fogyásban segít az embereknek, hanem a rák, a diabétesz, az Alzheimer-kór és más betegségek ellen is védelmet nyújt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A Waterloo-i Egyetem kutatói szerint az alacsony önbecsülésű emberek nagyobb valószínűséggel ragadnak meg boldogtalan párkapcsolatokban.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Három részből álló kutatássorozat keretein belül derült ki, hogy a személyiség és a földrajzi környezet összefügg egymással, hiszen az introvertáltak inkább hegyekbe vágynak, míg a társaságkedvelők inkább a tengerpartra.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A mogyorófélék „költséghatékony megoldást jelentenek a szív egészségi állapotának javítására”, hiszen nemcsak olcsók és könnyen hozzáférhetők, hanem valóban csökkentik a szívroham, a stroke és a korai halálozás kockázatát – derül ki egy friss kutatásból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Néhány csésze kávé segít az érelmeszesedés megelőzésében, ami a szívbetegségek egyik legismertebb kockázati tényezője – derül ki egy friss koreai kutatásból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A százezer fős kutatás eredményei szerint a férfiak 62, míg a nők 40 százaléka nem mos kezet az illemhely használatát követően.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Sokan hasonlítják a szerelem állapotát a részegséghez, holott a tudomány mai állása szerint inkább egy józan állapotról beszélhetünk. A Sydney-i Egyetem és a Regensburgi Egyetem tudósai szerint a csak „szerelemhormonként” ismert oxitocin józanító hatással bír.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A depresszióval küszködők agya kevesebb természetes stresszoldó vegyületet termel, aminek hatására nehezebben érintik őket a viszonzatlan érzések – derül ki egy friss kutatásból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A pasztőrözetlen tej káros, vagy akár halálos kórokozókat, például szalmonellát, E. coli és Campylobacter baktériumot is tartalmazhat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1025. | 1026. | 1027. | 1028. | 1029. | 1030. | 1031. | 1032. | 1033. | …következő ›utolsó »






